Gazdaság

Áfacsökkentőket jutalmazott Gyurcsány

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök védjegyet adott át kedden az áfacsökkentést áraiban elsők között érvényesítő tizenegy cég képviselőinek a Parlamentben.

Egy dolog köti össze az itt megjelent cégeket, az, hogy azok között vannak, akik a január elsejével hatályos áfacsökkentésből származó árelőnyt átadták a vásárlóknak – mondta köszöntőjében Gyurcsány Ferenc a védjeggyel jutalmazott cégek képviselői előtt. Hozzátette: a felmérések szerint a kereskedők valamivel több mint a fele, 52-53 százaléka érvényesítette áraiban az áfacsökkentést, míg a fennmaradó 47-48 százalék egyelőre nem.

Az ünnepség keretében áfavédjegyet vehetett át az IKEA, az Euronics Magyarország Kft., a METRO Kereskedelmi Kft., az Auchan Magyarország Kft., a Drogerie Markt Kft., a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt., a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft., a Centrum Jászapáti Kft., a TESCO Globlál Zrt., a Shell Hungary Zrt., valamint a Hungarotel Zrt.képviselője.

A védjegyet negyedévre szóló nyilatkozat aláírását követően, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális, Esélyegyenlőségi Minisztérium (ICSSZEM) küldi el elektronikus úton, és a cégek szerepeltethetik saját reklámhordozóikon. A védjegy használatának jogosságát egy civilszervezet, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) ellenőrzi, és jogtalan használat esetén az ICSSZEM megvonja azt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik