Belföld

A végsőkig harcol az államot legyőző rokkantnyugdíjas

strasbourg (strasbourg)
strasbourg (strasbourg)

Nagyné célja az, hogy visszakapja a szerinte jogosulatlanul elvett járandóságát. Akár a házát is feláldozná - közölte címlapján a Népszabadság pénteki száma.

Ahogy arról korábban beszámoltunk a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 4,3 millió forint (a Népszabadásg szerint 10 ezer euró – a szerk.) kártérítést ítélt meg, mert a rokkant asszony az át- és visszaminősítés miatt esett el a nyugdíjától. Az ítélet egyelőre nem jogerős. 

Az asszonyt a 2000-es évek elején nyilvánították hivatalosan rokkantnak, ám 2010 elején, az előírások változása miatt elveszítette jogosultságát a rokkantnyugdíjra, bár egészségi állapota nem változott.

Amikor 2012-ben, a szabályozás ismételt módosítását követően megint rokkantnyugdíjat szeretett volna igényelni, noha rokkantsági foka alapján jogosult lett volna, a hatóságok a kérését amiatt utasították el, hogy a 2010-es megszakítás miatt nem felelt meg annak a feltételnek, amely szerint a kérelmezőknek az igény benyújtását megelőző öt évben legkevesebb 1095 nap társadalombiztosítási jogviszonnyal kell rendelkezniük.

Nagy Béláné ekkor döntött úgy, hogy Strasbourghoz fordul. Kikereste a bíróság címét az interneten, összegyűjtötte a papírokat és 2013 augusztusában postára adta. Legnagyobb meglepetésére nemsokára válasz érkezett, hogy foglalkoznának az ügyével, ám ehhez jogi képviseletet javasoltak és további dokumentumokat kértek be. A feladatra Cech András ügyvédet kérte fel.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága első fokon igazat adott Nagynének. A bírák szerint a magyar állam megsértette az egykori rokkantnyugdíjas magántulajdonhoz fűződő jogát.

Nagyné ügyvédjével most azt várja, hogy jogerős legyen az ítélet és visszaállítsák az eredeti állapotot, illetve megkapja a nyugdíját 2010-ig visszamenőleg. Ha veszítenének, akkor következhetne az Alkotmánybíróság, majd megint Strasbourg.

Nagyné azóta volt felülvizsgálaton is, ahol először negyven, majd fellebbezése után 58 százalékos munkaképesség-csökkenést állapítottak meg nála. Ő azt mondja, állapota a stressz és az idegeskedés miatt is romlik. A kártérítésből sem maradt már nekik sok. Nem érti, itthon miért nem akarnak segíteni rajtuk.

“Az embertelen jogszabály továbbra is életben van” – írja a Népszabadság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik