Bérelni
Ruhák terén nagy az áringadozás. Az átlagár százezer forint körül mozog, de van olyan kölcsönző, ahol az árak itt kezdődnek. Alapos utánajárással kölcsönözhető ruha már ötvenezer forintért is, akciósan.
A luxusautókat óránként adják bérbe, az első óra nagyon drága, a második-harmadik órától azonban kedvezményt kap a bérlő. Egyes kölcsönzők három óránál rövidebb időtartamra nem is adják bérbe járműveiket. Egy óriási limuzinért egy órára húsz-negyvenezer forintot kell kicsengetni.
Oázis
Az egyik legújabb találmány, melyet az esküvői vacsora feldobására ötlöttek ki alkotóik, a csokoládéoázis névre hallgató szerkentyű, mely egy csokoládéval dolgozó szökőkút. A felszolgálóval – hosztesszel – együtt nyolcvanezer forintos kútban kilenc kiló belga csokoládé forog, melyet, mint a fondu esetében, gyümölcsdarabokat belemártogatva lehet elfogyasztani.
Sztárok
A magyar zenei élet képviselői nem zárkóznak el a partikon való részvételtől, legyen az esküvői vagy céges esemény. A fellépti díj híres szólóénekes esetében kétszáz ezer forintig is felmehet; ennyiért zenekar is bérelhető. Az árból olykor – talán furcsán hangzik – lehet alkudni.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2004-ben több mint negyvenháromezer esküvőt kötöttek. Ha a tavalyelőtti adatokat összehasonlítjuk a kilencvenes évek hatvanezres vagy a nyolcvanas évek nyolcvanezres számaival, akkor azt mondhatjuk, hogy lohad a házasodási kedv. Kovács Kinga, a Smith & Fox esküvőszervező-cég ügyvezetője azonban nem fél attól, hogy kenyér nélkül marad: „Az emberek még romantikusak, és még élnek a hagyományok”.
Pörkölt és mulatós
A legegyszerűbb, a násznép jóllakatásában gondolkodó esküvő is több százezer forintba kerül, a határ pedig, mint szinte minden szolgáltatás esetében a csillagos ég. Kovács Kinga a FigyelőNetnek elmondta: tapasztalati szerint az alsóbb kategóriájú, tradicionális esküvőn a mai napig háromfogásos magyaros menüvel találkozhatunk, ahol a húsleves és a pörkölt a listavezető ételek.
Az ételeket a férj, a feleség, illetve annak holdudvara állja, a szeszes italokat viszont a násznép maga fizeti, mindjárt felszolgálás után. Az ilyen esküvőkön a ruhák általában nem neves dizájnerek munkái, a koszorúslányok öltözékéről pedig szüleik gondoskodnak. Általában szerényebb, kéttagú zenekar húzza a talpalávalót, a helyszín pedig a legtöbbször kibérelt étterem. Az ilyen házasságok hivatalos részét házasságkötő teremben kötik. Ez nem magától értetődő, hangsúlyozta Kovács Kinga, mert sokan választanak különlegesebb épületet a polgári esküvő helyszínéül.
Hotel és limó
Egy extrább változat körülbelül másfél millió forintba kerül. Ez tartalmaz egy képzettebb ,négytagú zenekart, svédasztalos vagy exkluzívabb vacsorát, a helyben történő polgári esketést, egy impozáns autó bérlését, jobb minőségű virágdíszítést és egy különlegesebb tortát. Ebben az árkategóriában a vacsora helyszínéül hoteleket szoktak kiválasztani. A szállodák különböző akciókkal versenyeznek a megrendelők kegyeiért, a vendégek kedvezményesen tölthetik el az éjszakát a hotelben, sőt az esetek többségében a friss házasoknak ingyen nászéjszakát is felajánlanak.
Egy nívósabb menü egy szállodában nyolc-tízezer forintba kerül, ebben bennfoglaltatik az italfogyasztás is. Nem ritkaság, hogy akiknek telik rá, a vacsora helyszínén kötik meg a polgári esküvőt, az anyakönyvvezetők többsége díjazásért – helyszíntől függően negyven-ötvenezer forintért – vállalja a kiszállást. A másfél milliós keretbe még egy kis énekes vagy zenés műsor is belefér. Egy több tagú zenekar tiszteletdíja százötvenezer forint körül van, Kovács Kinga még elmondta, hogy bár az emberek zenei ízlése elég különböző, a többség díjazza, ha mulatós dallamok is felcsendülnek. A luxusesküvőkre vágyóknak kastélyszállókat javasolnak a szakemberek. Egy kastély bérlése hat-nyolcszázezer forintba is kerülhet, a díszítést, a menüt, a felső kategóriához igazítják. Egy fő etetése, itatása, altatása húsz-huszonötezer forint között ingadozik. Az esküvőkön az átlagos vendégszám nyolcvan és százhúsz között mozog, de nem ismeretlenek a több száz fős lagzik sem. Vidéken jellemzően még magasabb a vendégek száma, és nagyobb a felhajtás.
Jó üzlet
Az emberek szívesen költenek esküvőre, véli Kovács Kinga, szeretnék minél emlékezetesebbé tenni a napot. Ezt az esküvőszervező-cégek is felismerik, és igyekeznek bővíteni az esküvői kellékek körét: rendelhető tűzijáték – percenként fizetendő –, nyitott oldtimer személyautó, limuzin vagy hintó – szintén óránként fizetve –, jégszobrok darabra, különleges esküvői torta, a násznép jelenlétét megköszönő ajándékok, virágkompozíciók. A cégek, ha kell, gondoskodnak bébiszitterről, fotósról és táncoktatóról is. A kellékek közül talán a menyasszonyi ruha tartozik a legnagyobb kiadások közé. A minőségi bérelt ruha ára százötvenezer forint körül mozog, de az ár függ attól is, hogy idei vagy régebbi modellt választunk-e. Aki saját ruhát szeretne varratni, negyedmillió forintot is fizethet egy egyéni tervezésű ruhakölteményért.
Újra
A KSH adatai szerint évente tizenegyezren házasodnak újra. Kovács Kinga szerint a második esküvő már jóval szerényebb keretek között zajlik, mint az első. Ennek az esetek egy részében kényszerű okai vannak, második katolikus templomi esküvőre tudniillik nem kerülhet sor. A katolikus egyház számára ugyanis a válás fogalma ismeretlen – vázolta az FigyelőNetnek Tóth László, a Debrecen-Nyíregyháza Egyházmegye Római Katolikus Püspöki Hivatalának titkára. Második templomi szertartásra csak akkor kerülhet sor, ha a házasságot érvénytelenítik, olybá veszik, mintha meg sem kötötték volna. A házasság érvénytelenítését az egyházi bíróságnál kell kezdeményezni, alapos okok – pszichológiai problémák, testi fogyatékosság, stb. – felvetésével, ecsetelte Tóth László. A református egyház nem gördít akadályt a többszöri esketés elé, mondta el Szloboda József református lelkész, a református egyházi esküvőnél emellett még a református felekezeti hovatartozás sem feltétel.
