Megvétózta a társasági adó csökkentésére vonatkozó elképzelést a Pénzügyminisztérium – tudta meg a Világgazdaság. A gazdaságért felelős miniszterek ma jelentik be a befektetések ösztönzésére kidolgozott és már csak az őszre várt koncepciót, mely nagymértékben leredukálta a gazdasági tárca eredeti javaslatát.
A gazdasági tárcától származó értesülések szerint a büdzsé továbbra sem biztosít érdemi forrásokat a Csillag István gazdasági és László Csaba pénzügyminiszter által csütörtökön kihirdetendő befektetésösztönző csomaghoz. Az a korábbi kormány-előterjesztéshez képest jelentősen redukálódott.
Önálló minisztérium, szuperkórházak, az OMSZ új pályára állítása - így gyógyítaná meg a Tisza a beteg magyar egészségügyet
Kiderült, hogyan képzeli a Tisza Párt a szakemberhiány enyhítését, az alapellátás, a kórházak és a mentőszolgálat reformját és a várólisták csökkentését. Magyar Péterék mindenki számára elérhető, ingyenes és magas színvonalú egészségügyet ígérnek, és azt is, hogy minden vidéki kórházat megtartanak.
