Sport

Két magyar arany és egy bronz Szingapúrban

A két kajakos, Farkasdi Ramóna és Tótka Sándor arany-, míg a cselgáncsozó Tóth Krisztián bronzérmet szerzett vasárnap a Szingapúrban zajló I. ifjúsági olimpián.

Eddig hét elsőséget, s összesen 15 medált gyűjtött a magyar küldöttség.

Farkasdinak és Tótkának a győzelemhez egyformán három “ki-ki” csatát kellett megnyernie. A viadal honlapja szerint a 16 éves Farkasdi Ramóna dél-afrikai, belga és kínai ellenfelét is biztosan előzte meg, a szintén 16 éves Tótka pedig gond nélkül verte ukrán és spanyol riválisát, a döntőben viszont csak nagy küzdelemben múlta felül a német Tom Liebschert.

Tóth Krisztián líbiai és osztrák ellenfél legyőzésével jutott el a 81 kg elődöntőjéig, ahol egy orosz cselgáncsozótól kikapott, a harmadik helyért aztán legyőzte török riválisát.

A nap során az öttusázó Demeter Gergely a negyedik helyen végzett, az asztaliteniszező Lakatos Tamás pedig bejutott az elődöntőbe. A 15 éves sportoló csoportjában két győzelemmel és egy vereséggel a második helyen zárt, és bekerült a nyolc közé, ahol a svéd Hampus Söderlunddal mérkőzött az elődöntőért.

Lakatos jól játszott az esti meccsen, és simán, 4-2-re legyőzte riválisát. A magyar asztaliteniszező a fináléba kerülésért a tajvani Hung Cu-hsziang ellen lép asztalhoz hétfőn.

Eddigi magyar dobogós helyezések:

1. hely:

Kapás Boglárka – 200 m pillangó
Kapás Boglárka – 400 m gyors
Bernek Péter – 200 m hát
Biczó Bence – 200 m pillangó
Dudás Eszter – triatlon, vegyesváltó
Farkasdi Ramóna – kajak egyes
Tótka Sándor – kajak egyes

2. hely:

Kapás Boglárka – 200 m gyors
Batizi Barbara – cselgáncs (44 kg)
Földházi Zsófia – öttusa, egyéni verseny
Váradi Krisztina – diszkoszvetés

3. hely:

Lupkovics Dóra – tőr egyéni
Zámbó Balázs – 200 m hát
Babos Tímea – tenisz, női páros
Tóth Krisztián – cselgáncs (81 kg)

Az ifjúsági olimpia csütörtökig tart.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik