A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 789 ezer volt 2005. január–novemberben, közel annyi, mint egy évvel korábban – áll a Központi Statisztikai Hivatal közleményében.
A nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 9,1 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 10,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A versenyszférában a bruttó nominális átlagkereset 7,2 százalékkal, a nettó átlagkereset 8,6 százalékkal emelkedett.
A költségvetés területén – az ez évben egységesen januárban fizetett egyhavi külön juttatás miatt – a bruttó átlagkereset 13,3 százalékkal, a nettó átlagkereset 14,1 százalékkal növekedett. Ez utóbbi területen a jutalom és az egyhavi külön juttatás nélkül számított bruttó kereset növekedési üteme 7,6 százalék volt.
A január–novemberi reálkereset (a fogyasztóiár-index 3,6 százalékos növekedése mellett) 6,5 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban.
A versenyszférában 2005. január–novemberben 0,2 százalékkal nőtt a létszám. A költségvetés minden területén folytatódott a létszámcsökkenés, amely így a költségvetési intézményeknél összességében 1,3 százalékos volt.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havonta átlagosan bruttó 156 400 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 146 400 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 180 700 forintot kerestek 2005. január–novemberben.
A rendszeres kereset (a jutalom, a prémium, valamint a külön juttatások nélkül számított bruttó kereset) növekedési üteme a nemzetgazdaság egészében 7,3 százalék, ezen belül a vállalkozásoknál 7,2 százalék, a költségvetési intézményeknél 7,6 százalék volt.
Novemberben a havi bruttó átlagkereset 7,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.
A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 102 200 forint volt január–novemberben (ezen belül a fizikai foglakozásúaké 75 600 forint, a szellemi foglalkozásúaké 132 900 forint), ez 10,3 százalékos növekedés az egy évvel korábbi szinthez képest. A novemberi nettó keresetek 8,9 százalékkal haladták meg a 2004 azonos időszakában mértet.
A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 2005. január–novemberben 164 400 forint volt, 9,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A munkajövedelem kereseten felüli része átlagosan 4,9 százalék volt.
