Belföld

Bocsánatot kért Merkeltől a volt Mazsihisz-elnök

Feldmájer Péter (Feldmájer Péter)
Feldmájer Péter (Feldmájer Péter)

Megdöbbent a jelenlegi elnök azon nyilatkozatán, melyben Eichmannt emlegette a német kancellár látogatása kapcsán.

Feldmájer Péter, a Mazsihisz volt vezetője levélben kért bocsánatot Angela Merkel kancellártól Heisler András jelenlegi Mazsihisz-elnök nyilatkozata miatt, miután Heisler a Hetek című lapnak azt mondta: „történelmi epizód volt a magyar zsidóság életében Angela Merkel Dohány utcai zsinagógában tett látogatása. Német részről utoljára Adolf Eichmann volt ilyen magas rangú vendégünk”.

A zsidó hitközségek szövetségének kommunikációs irodája közleményben tiltakozott az ellen, hogy ezt a kijelentést úgy állítsák be, mintha Heisler bármilyen formában Adolf Eichmannhoz hasonlította volna a kancellár látogatását. A nyilatkozat arról szólt, hogy Németország milyen nagy történelmi utat járt be a soától napjainkig – írták.

Feldmájer viszont Angela Merkelhez írt, és a Népszabadságnak is eljuttatott levelében megdöbbenését fejezte ki, amiért a nyilatkozat összefüggésbe hozta a kancellárt azzal az Adolf Eichmannal, aki személyesen tervezte meg az európai zsidóság kiirtását és irányította a Budapesten élők összegyűjtését és vagonírozását.

Feldmájer biztosította arról Merkelt, hogy a magyar zsidóság túlnyomó többsége nem ért egyet ezzel, nem lát semmiféle összefüggést a náci Németország tömeggyilkos vezetői és a jelenlegi Német Szövetségi Köztársaság politikusai között. Senki nem hiszi Heisleren kívül azt, hogy 1944-ben ez a hóhér magas rangú vendég lett volna Budapesten – állt levelében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik