Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a „megélhetési bevándorlás” visszaszorítását nevezte az egyik legfontosabb témának a szerdán este kezdődő Fidesz-KDNP frakcióülése előtt. A háromnapos tanácskozást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkövesd Zsóryfürdő nevű részének egyik szállodájában tartják.
Rogán sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az elmúlt két évben jelentősen megnőtt a Magyarországon menekültként bejelentkezők aránya, de a januári adat különösen riasztó. Míg tavaly egész évben 42 ezer menekültkérelem érkezett, addig az idei év első hónapjában már 14 ezer.
Téma lesz a frakcióülésen a bankok „elszámoltatásának” végigvitele és a nemzeti közműszolgáltató felállítása, annak időbeli ütemezése. Az utóbbival kapcsolatban Rogán megjegyezte, hogy a nemzeti közműcég felállításáig maradnak a szabályozott energiaárak, annak ellenére, hogy az Európai Unió és a brüsszeli bizottság „nem először helyezte nyomás alá a magyar kormányt”.
Oktatási és egészségügyi kérdések is napirenden lesznek, de ezekben Rogán nem számít konkrét döntésekre a frakcióülésen.
Az oktatásüggyel kapcsolatban kifejtette, hogy meg kell vitatni az általános iskolai képzés minőségének javítását, a szakképzés helyzetét és tárgyalni kell arról is, hogy a felsőoktatásban minél kisebb legyen a leszakadók aránya. Az általános iskolai képzés időtartamának meghosszabbítása is szóba kerül.
Rogán azt is mondta, arról akarnak javaslatokat hallani a kormánytól, hogy hogyan lehet elérni, hogy Magyarországon „betegügy” helyett egészségügyről lehessen beszélni, vagyis nagyobb hangsúlyt fektetnének a megelőzésre. Lehetségesnek tartja a frakcióvezető, hogy vannak az országnak olyan területei, ahol új kórházat kell építeni.
A reklámadóval kapcsolatban sem számít Rogán konkrét döntésre, azt mondta: ha bármilyen adó mértékén változtatnak, a költségvetésből bevétel esik ki, így annak pótlásáról is kell beszélni.
A frakcióülés szerdán este általános politikai helyzetértékeléssel kezdődik, csütörtökön szakpolitikai vitával folytatódik.