Belföld

Meggyanúsították a Belváros volt jegyzőjét

belváros (belváros)
belváros (belváros)

A V. kerület ingatlanügy miatt leváltott korábbi jegyzője lehet az érintett.

Az V. kerület korábbi jegyzőjét és egy vállalkozót gyanúsított meg az ügyészség az V. kerületben hónapok óta tartó nyomozásban – írja a VS.hu. Az ügyészségi vizsgálat február közepéig tart, azt egyelőre nem lehet tudni, milyen ügyről van szó.

A volt jegyzőt hivatali visszaélés gyanúja miatt, egy vállalkozót pedig felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés és hivatali befolyással üzérkedés gyanúja miatt hallgatott ki a rendőrség. A portál szerint Rónaszéki László lehet az érintett, akit Rogán Antal akkori polgármester 2013 elején váltott le. Ennek hátterében az állhatott, hogy az V. kerületi önkormányzat 2011-ben kedvezményesen értékesített egy ingatlant. Rogán később közölte, hogy az ügy miatt még 2012-ben vizsgálatot rendelt el, majd bizalomvesztésre hivatkozva menesztette a jegyzőt.

Tavaly áprilisban a HVG számolt be arról, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hónapok óta vizsgálódik az V. kerületi önkormányzatnál, konkrétumokat akkor sem árultak el, annyit közöltek, hogy az önkormányzat hivatalának tevékenységét érinti a nyomozás. Rogán egy képviselő-testületi ülésen elmondta: a kérdéses ügyek idején a jegyzői poszt még nem állt a polgármester irányítása alá és nincs is beleszólása olyan ügyekbe, amiket az ügyészségi vizsgálat érint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik