Még jóformán ki sem hűlt az újévi malacsült Andrzej Mikosz lengyel kincstárügyi miniszter asztalán, amikor a Rzeczpospolita című napilap előállt a személyét érintő korrupciós vádakkal. A szociálliberális színezetű lap szerkesztőinek nyilván igencsak megédesítette az évkezdetet, hogy a tavaly szeptemberi választásokon győztes konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt fémjelezte kormány privatizációért felelős tagjáról megszellőztethették: a korábban tőkepiaci műveletekhez jogi tanácsokat adó Mikosz családi kasszájából néhány esztendeje 300 ezer dollár vándorolt át egy, időközben pénzmosással és alvilági ügyletekkel megvádolt bróker zsebébe. A miniszter a gyanús kölcsön kapcsán váltig az ártatlanságát hangoztatta – mondván: a pénzt felesége adta az illető édesanyjának -, de a pártelnök Jaroslaw Kaczynskit, illetve az államfő Lech Kaczynskit ez egyáltalán nem győzte meg. Sőt, a lengyel politikai élet csúcsait elfoglaló ikerpár percnyi habozás nélkül pöccintette le a varsói sakktábláról az elhamarkodott nyilatkozatai és visszaállamosítási tervei miatt mára amúgy is igen kényelmetlenné vált privatizációs minisztert.
Lech Kaczynski államfő és Zyta Gilowska. Az új pénzügyminiszter megszorító költségvetési politikát ígér.
Nem kérdés persze, hogy a röpke három hónapi miniszterkedés után menesztett Mikosz az egyik legnehezebb tárcát kapta Kazimierz Marcinkiewicz kormányában. Nem kevesebb lett volna ugyanis a feladata, mint felgyorsítani a döcögő privatizációs folyamatot – s ezáltal biztosítani az igencsak felültervezett állami bevételeket -, továbbá rendezni a lengyel állam és a befektetők között kialakult vitás kérdéseket, ráadásul mindezt a kisebbségi PiS-kormányt kívülről támogató két szélsőséges párttal – az őskonzervatív elveket valló Lengyel Családok Ligájával (LPR) és a szélsőbalos populista Önvédelemmel (Samoobrona) a háttérben. Utóbbiak „rokonszenvének” megőrzése ráadásul első ránézésre igencsak kemény dió, hiszen mindkét politikai formáció „a lengyel nép tulajdonának visszaszerzését” követeli a privatizációs minisztertől.
Mikosz úgy döntött, hogy a fenti feladatok közül mindössze a legutóbbira ügyel, vagyis minisztersége néhány hetében minden erejével elődei privatizációs lépéseit igyekezett felülvizsgálni. Kezdte ezt a PGNiG gázipari társasággal, amelynek tőzsdei értékesítése tavaly a várt bevételnek csaknem a kétszeresét hozta az állam konyhájára, és amelynek eladását – a lengyel távközlés, illetve a PKO, azaz a legnagyobb egykori állami bank értékesítése után – a harmadik legnyereségesebb ügyletként tartották számon a piacon.
Megváltozott erőviszonyok
Ha a múlt szeptemberi voksolás után a lengyeleket egy előrehozott választáson az elkövetkező hónapokban ismét a szavazóurnákhoz szólítanák, a szejmbe a legfrissebb közvélemény-kutatások alapján a jelenlegi hat helyett alighanem csupán négy párt jutna be. A legerősebb politikai erővé újfent a már jelenleg is kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártja válna, sőt, a felmérések szerint már elegendő mandátummal rendelkezne ahhoz, hogy többségi kormányt alakítson. A PiS mellett még a két szélsőségesként számon tartott formáció, a Lengyel Családok Ligája (LPR) és az Önvédelem (Samoobrona), valamint a jobboldali liberális Polgári Platform (PO) venné az akadályt. Ha most hétvégén lennének a választások, az előző kormánypárt, azaz Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD), valamint a Lengyel Parasztpárt (PSL) valószínűleg nem érné el a parlamentbe kerülési küszöböt.
Mindeközben egyre kilátástalanabbá vált a legnagyobb lengyelországi biztosító, a PZU ügye is, amelynek 31 százalékát még az előző kormány az akkori privatizációs pályázat nyertesének, a holland Eureko társaságnak ígérte, méghozzá azzal a szerződésbeli kiegészítéssel, hogy a cég a még állami kézben lévő – és rövidesen a tőzsdére bevinni szándékozott – 24 százaléknyi részvénycsomagból további 21 százalékot is megvehet. A baloldali kabinet azonban szinte azonnal visszariadt az ígéretétől, a PiS-adminisztrációnak pedig nyilván még annyira sem fűlött a foga annak teljesítéséhez. Az Eureko persze nem hagyta annyiban az ügyet, perre ment, és egy belgiumi székhelyű döntőbíróság már ki is mondta – még a múlt nyáron! -, hogy a hollandok 6 milliárd zloty (1,58 milliárd euró) kártérítésre jogosultak, valamint igényt tarthatnak arra, hogy a szóban forgó 21 százalékos részvénypakettet 2001-es áron, azaz összesen 2,1 milliárd zlotyért (553 millió euró) vehessék meg. A hivatalos bírósági eljárás Mikosz kényszerű távozása nyomán megakadt ugyan – a következő tárgyalási napot február 8-ára halasztották -, a felek azonban azt remélik, az új helyzetben talán lesz esély arra, hogy végre megoldást találjanak a vitára. A függőben maradt ügyek sora még hosszan folytatható lenne, a legfontosabb adat azonban alighanem egyetlen számmal leírható: az előzetesen 5,6 milliárd zlotyra (1,47 milliárd euró) tervezett tavalyi privatizációs bevételeknek az év végéig alig 60 százaléka folyt be a varsói államkasszába.
A történtek jó ürügyet kínáltak a kisebbségben kormányzó pártnak, hogy politikailag eltávolodjon a kabinet mereven antiliberális nézeteket valló külső támogatóitól. Sokat ezzel ráadásul nem is kockáztat, hiszen az utóbbi időben valamennyi közvélemény-kutatás a PiS-t hozta ki a legnépszerűbb lengyel politikai erőnek, azaz ha a sértődött Samoobrona és LPR előrehozott választásokat kényszerítene ki, azokból a Jog és Igazságosság minden bizonnyal csak még inkább megerősödve jönne ki (a jelenlegi erőviszonyokról lásd a keretes írást).
NINCS BÜDZSÉ. Márpedig múlt csütörtökön hirtelen fölöttébb megnőtt az előrehozott választások valószínűsége, miután a törvényhozásban megfeneklett a 2006-os (!) büdzséről folyó vita, és a patthelyzetet a képviselők január 25-éig tartó parlamenti szünet megszavazásával „oldották fel”. Ám ha jövő szerdán a szejm újra elölről kezdi a költségvetés megvitatását, akkor nem kizárt, hogy már nem lesz képes időben megküldeni a köztársasági elnöknek elfogadásra a kész dokumentumot – ha a honatyáknak az újabb nekifutáskor egyáltalán sikerül megegyezniük. Lech Kaczynskinak persze február 19-éig még volna ideje odakanyarintani a kézjegyét az elfogadott büdzsé alá. Ám mivel ő is a PiS soraiból került az államfői székbe, elképzelhető, hogy inkább a pártja érdekeit nézi majd, és az előrehozott választásokat elősegítendő úgy dönt: tekintettel a kérdés horderejére, túl kevés időt hagytak neki arra, hogy kialakítsa az álláspontját a büdzséről, ezért nem írhatja azt alá. Márpedig ha ezt az említett februári határidőig nem teszi meg, az alkotmány értelmében nem marad más választása, mint feloszlatni a parlamentet, és új választásokat kiírni.
Andrzej Mikosz távozása máris azt jelzi, hogy a PiS-kormányzat bátrabban lavíroz, elvégre nem köti a kényszer, hogy megfeleljen választói és szövetségesei elvárásainak. Azaz az eddiginél szemmel láthatóan merészebb gazdaságstratégia felé hajlik – és az ehhez szükséges személycseréket is vállalja. A kincstárügyi tárca élén történt váltás ugyanis csupán az első lépés volt – a menesztett Mikosz helyére Jaroslaw Kaczynski pártelnök egyébiránt Wojciech Jasinskit, a költségvetési bizottság jelenlegi, jogász végzettségű és megfontoltságáról ismert vezetőjét „delegálta” a Marcinkiewicz-kormányba -, alig néhány nappal később mennie kellett Teresa Lubinska pénzügyminiszternek is, aki mindenekelőtt külfölditőke- és eurócsatlakozás-ellenes, illetve a költségvetési hiány növekedését bagatellizáló nyilatkozataival hívta ki maga ellen a sorsot. Utódja az a Zyta Gilowska lett, aki nemcsak hogy a választásokon a PiS-szel szemben alulmaradt jobbliberális Polgári Platform (PO) korábbi alelnöke, de miniszterként is nyíltan hangoztatja liberális gazdaságpolitikai elképzeléseit. „Az adórendszer egyszerűsítése és az adóterhek csökkentése ma elsődleges feladat a költségtakarékosság mellett” – fejtette ki beiktatásakor az új pénzügyminiszter, aki a restriktív költségvetési politikát mindennél fontosabbnak tartja a lengyel gazdaság egyik legsúlyosabb problémája, a 17 százalékos munkanélküliség kezeléséhez.
Mint az látható, Gilowskának nem sok ideje maradt arra, hogy politikai karrierje éles fordulatán merengjen, hiszen rögtön bedobták a mélyvízbe: a költségvetési vita kellős közepébe. Van tehát alkalma bizonyítani költségtakarékosság melletti elkötelezettségét, különösen azok után, hogy a honatyák az eddigi vita során már egy rendkívüli kiadásként megjelenő egyszeri anyasági támogatást, illetve a mezőgazdasági kistermelőknek különböző pótlólagos juttatásokat szavaztak meg, mely intézkedésekhez máris jó néhány milliárd zloty pótlólagos bevételt kellett előteremteni.
