Belföld

Hihetetlen áron kelt el Orbán „kegytárgya”

orbán csokipapír (orbán csokipapír)
orbán csokipapír (orbán csokipapír)

Ismét ráharaptak a licitálók a kormányfői csokipapírra, amelynek néhány óra alatt több mint 150 ezer forinttal emelkedett az ára.

Az Ikotity István (LMP) által „a cinizmus ereklyéjének” keresztelt szemetet 251 234 forinton ütötték le 13 óra 8 perckor. A csokipapír szárnyalása az utolsó nap kezdődött, hiszen jó egy hétig nem mozdult az árfolyama, noha azt az ellenzéki politikus nem mindennapi relikviaként írta le és ennek megfelelően a „kegytárgy” rovatba is sorolták, miután abból személyesen Orbán Viktor miniszterelnök és helyettese, Semjén Zsolt ette ki jóízűen a csokoládét.

Forrás: Vatera

A páratlan karriert befutó kormányfői szemét eredetileg a Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének ajándéka volt, amelyre kedves, szimpatikus családok és kisgyermekek képét nyomtatták ezzel a felirattal: „Én azt szeretném az angyalkától, hogy szüleink ne veszítsék el a munkájukat. Segíts, kérlek teljesíteni! Szavazz nemmel a dohányipart érintő törvényekre!”

Mivel korábban felvetődött, hogy a használt, de jó állapotú  csokipapír nem is a kormányfőé, hanem „csak” helyetteséé, Ikotity István a blogján közzétette, miként cserkészte be a “cinizmus ereklyéjét” és jelezte, szerinte Semjénnek nem is lett volna bátorsága a főnöke asztalára dobni a szemetet.

Az ellenzéki politikus eredetileg arra szerette volna fordítani az aukción felajánlott pénzt, hogy a kormányfőt az asztalára letett csokitáblákkal emlékeztesse “arra az ijesztő cinizmusra, amivel reagált a Parlament előtt tüntetők problémáira. (….)  Hogyan lehetne másképp reagálni arra, hogy az ülésről elkéső miniszterelnök fogja a figyelmeztetésként és könyörgésként elé tett tábla csokit, feltépi a fogával, majd – egyébként a házszabállyal ellentétesen – elkezdeni enni, miközben éppen azokat teszi tönkre, akiket a csokoládé papírján láthatott?”

Az LMP képviselője végül úgy döntött, ekkora összegnek jobb helye lesz azoknál, akik a kormány újabb károsultjai lettek a csokoládéevős szavazás miatt. Felvette a kapcsolatot a Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezetével, annak utalja át a pénzt, amit elkülönítetten fognak kezelni, és a munkájukat vesztett munkavállalók támogatására fordítják. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik