Bőrön keresztül ható AIDS-gyógyszert fejlesztett egy évvel ezelőtt DemaVir néven Lisziewicz Julianna az Egyesült Államokban. A magyar kutatónő cége az MTA Kémiai Kutatóközpontjával közös pályázata tavaly decemberben 1,4 milliárd forintnyi támogatást nyert el a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivataltól a DemaVir továbbfejlesztésére és a hozzá kapcsolódó tudásközpont létrehozására.
„Az a cél, hogy magyarországi kutatások alapján új vakcinákat fejlesszünk ki olyan krónikus betegségek kezelésére, amelyekre ma még nincs gyógymód. Hosszú távú tervünk az, hogy itthonról irányítsuk a termékek fejlesztését a világpiacra” – nyilatkozta a Figyelőnek a kutató, aki szerint a DemaVir hatásmechanizmusa más krónikus betegségek gyógyítására is alkalmas lehet.
A DemaVirt 2005-ben kilenc AIDS-fertőzött magyar önkéntesen már tesztelték; a vizsgálat szerint a tapasz biztonságos. Most az Egyesült Államok négy nagyvárosában kísérleteznek a gyógyszerrel, amelynek gyártása legkorábban három év múlva indulhat meg. A kereslet várhatóan óriási lesz: jelenleg 43 millió HIV-fertőzöttet tartanak nyilván világszerte.
„A biotechnológia olyan iparág, amelyben Európa versenyképes lehet Amerikával és Ázsiával. Az immuntechnológián alapuló terápiás vakcinák hazai fejlesztése és gyártása az ország számára kiugrási lehetőség – mondta Lisziewicz Julianna a Figyelőnek.
