Belföld

Rászállnának Matolcsyék alapítványaira

MNB (magyar nemzeti bank, MNB)
MNB (magyar nemzeti bank, MNB)

A liberálisok szerint nem tudni, hogy a jegybank által létrehozott szervezetek valójában mire költik a több száz milliárd forintnyi közpénzt.

Fodor Gábor levélben fordul Varga Mihályhoz, melyben arra kéri a minisztert, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatallal (KEHI) vizsgáltassa meg a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak működését – közölte a Hír24-nek is eljuttatott közleményében a párt.

Fodor Gáborék emlékeztetnek, hogy a Matolcsy György által létrehozott alapítványok eddig 250 milliárd forintot kaptak közpénzből többek között oktatásra, az unortodox közgazdasági tanok népszerűsítésére, konferenciák szervezésére. 

A közlemény kitér arra is, hogy a KEHI alapfeladata, hogy ellenőrizze azoknak az alapítványoknak a működését, melyek közpénzből gazdálkodnak. Ezért Fodor Gábor arra kéri a nemzetgazdasági minisztert, kérje a vizsgálat azonnali  megkezdését – teszik hozzá.

Hangsúlyozzák, hogy a magyar állampolgároknak tudniuk kell, hogy az MNB alapítványai valóban olyan célokra költik-e a közpénzt, melyek egyéb állami forrásokból nem finanszírozhatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik