Belföld

A PM megvizsgáltatja Orbán vejének kikötővásárlását

A Párbeszéd Magyarországért a megyei kormányhivatalhoz fordul, hogy megtudja, volt-e versenyeztetés a keszthelyi kikötő eladásakor. Az MSZP szerint míg Tiborcz István kikötőt vásárolt, gyermekek éheztek és emberek fagytak halálra.

A PM a Zala megyei Kormányhivatalhoz fordul, hogy megtudja: megtörtént-e a törvény által előírt versenyeztetés az ügyben.

Egyben kell nézni a tranzakciót

A vagyontörvény és a költségvetési törvény értelmében minden 25 millió forint fölötti állami- vagy önkormányzati ingatlan értékesítésénél kötelező a versenyeztetés. A kikötő vásárlásakor 7 millió forintot fizettek a vevők, ugyanakkor átvállaltak egy 22,8 millió forintos adósságot és beígértek egy 330 millió forint értékű feltőkésítést is. A PM meggyőződése, hogy a tranzakciót egyben kell értékelni, különben minden esetben ki lehetne kerülni a versenyeztetési előírást – derül ki az ellenzéki párt közleményéből.

Ennek fényében a PM a Zala megyei Kormányhivatalhoz, mint az ügyben a törvényességi felügyeletet gyakorló szervhez fordul, hogy vizsgálja ki a kikötő eladásának jogszerűségét.

Az MSZP közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy míg Orbán Viktor veje, az alig 30 éves Tiborcz István december végén 330 millió forintért megvásárolta a keszthelyi vitorláskikötőt, aközben két hónap alatt 90 ember fagyott halálra – többségük a saját lakásában –, a Fidesz-KDNP-kormány pedig a gyermekétkeztetésre szánt pénzt szétosztotta a fideszes önkormányzatok között.

„Így a téli iskolai szünetben három dolog történt: soha ennyi ember nem halt meg ilyen rövid idő alatt a hideg miatt, a rászoruló gyermekek 16 napig éheztek, Orbán Viktor vejének pedig lett egy vitorláskikötője” – írják.

A város átvette a kikötőt

Mint azt az atlatszo.hu alapján szerdán megírtuk, Tiborcz István és üzlettársai érdekeltségébe került a keszthelyi kikötőt üzemeltető cég és több kikötői ingatlan. A kikötős ügyletet decemberben ütötték nyélbe, a 23 millió forintos adóssággal terhelt cégért 7 millió, a kikötői ingatlanokért további 330 millió forintot fizettek a keszthelyi önkormányzatnak, illetve a vitorláskikötőt korábban tulajdonló állami cégnek, a Balatoni Hajózási Zrt.-nek.

A Keszthelyi Yachtkikötő Kft. az önkormányzat 100 százalékos tulajdona volt, 2012-ben a bezárástól mentették meg azzal, hogy az amúgy önkormányzati földterületen működő létesítmény üzemeltetését a városi cég átvette a Balatoni Hajózási Zrt.-től. Keszthelynek ugyanis turisztikai szempontból fontos érdeke, hogy az ingatlanon vitorláskikötő működjön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik