Belföld

Lemondott Kurucz Éva kormányszóvivő

Kurucz Éva (Kurucz Éva kormányszóvívő)
Kurucz Éva (Kurucz Éva kormányszóvívő)

Családi okok miatt február 1-jével hagyja ott a Miniszterelenökséget – írja a Napi Gazdaság.

Kurucz Éva családi okokkal indokolta lemondását, amit Orbán Viktor elfogadott. A miniszterelnök 2014 májusában kérte fel a több mint 10 éves televíziós tapasztalattal rendelkező szerkesztő-műsorvezetőt a kormányszóvivői feladat ellátására.

A Napi Gazdaság emlékeztetett rá, hogy Kurucz Éva 2014 nyarán Giró-Szász Andrást váltotta a poszton, előtte a Hír Televíziónál volt műsorvezető. Giró-Szász András kisebb kihagyás után, tavaly novemberben visszatért a Miniszterelnökségre, mint a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. A lap úgy tudja: a területen zajló átalakítások azzal is összefüggésben vannak, hogy a kormányzat nagyobb sebességre kíván kapcsolni a tájékoztatás területén.

A Kormányzati Információs Központ az MTI-nek elküldte Kurucz Éva közleményét. “Nagy megtiszteltetésnek és egyben szolgálatnak tekintettem a kormányszóvivői feladatomat. Bízom benne, hogy az elmúlt nyolc hónapban tudtam segíteni Miniszterelnök úr és a Magyar Kormány munkáját. A továbbiakban két gyermekemmel szeretnék több időt tölteni, és elsősorban édesanyaként helytállni.” – olvasható Kurucz Éva nyilatkozata.

Kurucz Éva mellett Kovács Zoltán a másik kormányszóvivő, ő a nemzetközi kommunikációért felel. Ő korábban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára volt.  

Fotó:MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik