Belföld

Ács Tamás lett a Budapesti Zsidó Hitközség új elnöke

Ács Tamás (ács tamás,)
Ács Tamás (ács tamás,)

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) közgyűlése csütörtökön Ács Tamást választotta meg új elnökének, míg ügyvezető igazgatóként újraválasztották Kunos Pétert.

A hitközség honlapján olvasható tájékoztatás szerint az új elnököt két fordulóban választották meg, négy induló közül (eredetileg öten indultak a posztért, de egyikük a közgyűlésen visszalépett). Az első körben Ács Tamás 23, Bandi László pedig 21 szavazatot kapott, így ők kerültek a második fordulóba, ahol a győztes 38 szavazatot, míg a második jelölt 35 szavazatot gyűjtött.

 
Fotó: MTI / Bruzák Noémi 

Az MTI-nek nyilatkozva az új elnök fontosnak nevezte, hogy megszűnjenek a villongások a BZSH-ban, valamint a BZSH és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) között. Azért fog dolgozni, tette hozzá, hogy a jövőben a két szervezet egyenrangú félként működjön együtt. Az új elnök szólt arról is, hogy be kell vonni a fiatalokat a közösségi életbe.

A BZSH honlapján elérhető bemutatkozás szerint Ács Tamás 61 éves mérnök-közgazdász, jelenleg a Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum gazdasági igazgatója.

Kunos Pétert 58 igen szavazattal, 17 nem ellenében választották újra ügyvezető igazgatónak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik