Mint az a külügyi tárca vezetőjének vagyonnyilatkozatából kiderül, a miniszternek 80 milliós megtakarítása van, azaz annyira ügyesen fialtatja a pénzét, hogy évek óta többet tesz félre, mint amennyit keres.
Míg az általa irányított külügy állami pénzeket bízott a korábban is enyhén rossz hírű és kockázatos Quaestorra, Szijjártó a 2014-es vagyonnyilatkozat leadásakor és azóta „kizárólag a K&H Banknál″ tartott megtakarítást – válaszolta a Külgazdasági és Külügyminisztérium az Indexnek.
Állításuk szerint a külügyminiszternek sem a Quaestor-csoportnál, sem más brókercégnél nem voltak megtakarításai, így február 23-a, vagyis a brókerbotrányok kirobbanása óta sem vett ki ilyen cégektől pénzt. Emellett azt is elmondták, hogy 2006 és 2014 közötti időszakban sem tartott Szijjártó Péter megtakarítást a Quaestor-csoportnál, vagy más brókercégnél.
