Belföld

Szijjártó: nem tudok semmilyen orosz kitiltásról

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a keleti nyitásnak számokban is megmutatkozó eredménye van, az esetleges orosz kitiltási ügyről pedig nem tud semmit.

A miniszter az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatban a Népszavának elmondta: a kiesés a keleti országokba irányuló magyar export értékét 1,6 milliárd dollárral csökkentette, de azt a régió más országaiba történt kivitel növekedése 600 millió dollárral részben ellensúlyozta. Elmondta: az embargó miatt 15 százalékkal visszaesett az oroszországi export, ami 510 millió dollár mínusz.

Ukrajnában 10 százalékkal esett vissza a gazdaság teljesítménye, így oda 12 százalékkal, 310 millió dollárral csökkent a magyar export. Eközben a Nokiát bezárták Komáromban tavaly, amivel az arab relációban 820 millió dollárral visszaesett a híradástechnikai export. “Ha egy ország gazdasági teljesítménye azért olyan, mert van valamilyen társadalmi, politikai berendezkedés, ami idegen a mi felfogásunktól, akkor azt nem tudjuk követni. Akkor azt kell mondani, hogy sajnos ilyen áron mi nem fogunk ilyen teljesítményt nyújtani” – jelentette ki a külügyminiszter a lap felvetésére, hogy azért illették-e kritikával Magyarországot, mert Oroszország mintaállam a magyar kormányfőnek.

A tárcavezető a magyar intézkedésekre adott amerikai kritikákkal kapcsolatban a lapnak kijelentette: az Egyesült Államok véleményét meghallgatják, azonban „az Európai Unió tagjai vagyunk, így az Európai Bizottsággal vagyunk folyamatos konzultációban a magyar kormányzati intézkedésekről”. Szijjártó Péter a beszélgetésben megerősítette: Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin budapesti találkozóján állapodtak meg a gázkérdésről. Állítása szerint nem igaz, hogy Magyarország ellenzi az Oroszországgal szemben hozott gazdasági szankciókat, a közös európai álláspontot képviselik.

Futsal? 

A beszélgetésben szóba kerülnek a miniszter futsalos csapattársai, akik közül többen is a diplomáciában vagy annak környékén kaptak állást. A miniszter azzal érvel, hogy a minisztériumban és háttérintézményeiben jelenleg 15 801-en dolgoznak, jelenlegi sporttársai közül csak ketten vállaltak munkát a külügyben. Régebbi sporttársai kapcsán elmondta: “Ők többségükben vagy 2000 vagy 2008 óta dolgoznak mellettem és korábban senki sem kifogásolta ezt.”

Jön az orosz kitiltási lista?

Szijjártó Péter a Népszabadságnak reagált a korábban felmerült esetleges orosz kitiltási lista hírére: ő semmilyen erre vonatkozó információt nem kapott Moszkvától, a külügyminisztériumot sem tájékoztatták.

Ahogyan korábban megírtuk: az Izvesztyija című orosz lap szerint a gazdasági szankciókra adott válaszként magyar oroszellenes politikusoknak is megtilthatták a beutazást Oroszországba, köztük egy volt miniszterelnöknek is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik