Ez viszont nem tükröződik a kontinens lakosságának vélekedésében, mivel a többség továbbra is tart a globalizációtól. Az európai cégek az otthoni karcsúsításoknak, illetve a termelés részbeni külföldre telepítésének is köszönhetik, hogy jobban ki tudják használni a lehetőségeket – ad magyarázatot az eltérő megítélésre a Bloomberg.
Az Európai Bizottság legfrissebb felmérése szerint a közel 25 ezer megkérdezett 47 százaléka fenyegetésként tekint a globalizációs folyamatokra, miközben csupán 37 százalék tartja „jó lehetőségnek” azt, szemben a három évvel ezelőtti 56 százalékkal. A legmagasabb, 72 százalékos arányt Franciaországban érte el a szkeptikusok aránya.
A kereskedelmi és egyéb mutatók ugyanakkor kedvező képet mutatnak: a 15 régi tagállam meg tudta őrizni 15,5 százalékos részesedését a világ külkereskedelmében, miközben az USA szelete 13-ról 12 százalékosra, Japáné pedig 9-ről 7-re zsugorodott. Az elemzők szerint a gyógyszer- és gépgyártásban, valamint a tudományos berendezések értékesítésében Európa előnyt élvez a többi fejlett gazdasággal szemben, ezt részben Ázsiához fűződő régi kereskedelmi kapcsolatainak köszönheti.
