Gazdaság

Szép profit, de borús kilátások a Richternél

Szokásához híven az elsők között és újra a várakozások feletti eredményt tett közzé a Richter Gedeon. A harmadik negyedéves profit több mint 42 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit. A jövőkép már kevésbé szép.

Borús kilátások

A várakozásokat meghaladó eredmények ellenére nem várható tartós pozitív elmozdulás a részvények árfolyamában, mivel mind az orosz, mind a hazai piaci helyzet kifejezetten negatívan alakul – kommentálta a Richter eredményét Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.
Az orosz gyógyszer-támogatási rendszer változásai miatt az ennek keretében éves szinten 40 millió dolláros árbevétel 25 millió dollárra csökkenhet a társaság szerint, a kérdés az, hogy a piaci növekedés mennyire tudja ellensúlyozni ennek kiesését.
A hazai kilátások kifejezetten negatívak. A negyedik negyedévben már fizetni kell a társaságok szolidaritási adóját, azonban a gyógyszerkassza finanszírozási problémái miatt a kormány a hiány túllépését a gyógyszergyártókkal készül megfizettetni, aminek következtében a társaság előzetes számításai szerint 3-4 milliárddal csökkenhet az eredmény. Az elemzők ennél is nagyobb veszteséggel számolnak.
Pozitív meglepetést jelenthetne, amennyiben a társaság vezetése a tengerentúli forgalomnövekedés fenntarthatóságát jelezné.
Az árfolyam alakulását a közeljövőben elsősorban a kormány és a gyógyszergyártók közötti tárgyalásokról kiszivárgó információk mozgathatják.





A Richter Gedeon Nyrt. 2006 első három negyedévében 43,633 milliárd forint konszolidált mérleg szerinti nyereséget ért el, 42,6 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában – közölte a társaság kedden a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült tőzsdei gyorsjelentésében.

A gyógyszergyár nem konszolidált adózás utáni nyeresége 39,5 százalékkal 42,055 milliárd forintra nőtt az év első kilenc hónapjában.

Profitbővülés minden szinten

Csak a harmadik negyedévben az anyavállalati adózott profit 12,096 milliárd forintot ért el, ami nagyjából egybeesik a portfolio.hu internetes újság által megkérdezett elemzők 11,9 milliárd forintos konszenzusával, ám az üzemi eredmény jóval meghaladta a várakozásokat. Az eredmény emelkedésében a jelentés szerint az export kiemelkedő növekedése, illetve a pénzügyi eredmény játszott szerepet.

A Richter a január-szeptemberi időszakban konszolidáltan 158,677 milliárd forint árbevételre tett szert, 26,8 százalékkal többre, mint egy évvel korábban. A nem konszolidált árbevétel a bázishoz képest 25,4 százalékkal nőtt, 130,163 milliárd forintot tett ki.

A nem konszolidált profit alapján a teljes részvényszámra vetítve 2256 forint eredmény jut egy Richter részvényre, 39,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Konszolidáltan az egy részvényre jutó profit (EPS) 2341 forint, 42,6 százalékkal több, mint 2005 azonos időszakában.

Az anyavállalat üzemi eredménye 2006 első kilenc hónapjában 33,663 milliárd forint volt, a bázisidőszakhoz képest 33,5 százalékkal nőtt. Az üzleti eredményhányad 25,9 százalékos volt, míg a bázisidőszakban 24,3 százalékos.

Segített a forint is

A pénzügyi nyereség 8,195 milliárd forintot ért el, szemben az egy évvel korábbi 4,932 milliárd forinttal. A pénzügyi eredményt jelentősen befolyásolta a 2006. szeptember 30-án érvényes, viszonylag magas deviza árfolyamokon történt átértékelések nyeresége. A nem realizált pénzügyi tételek összesen 3,074 milliárd forintot tettek ki. A határidős devizaügyletek első kilenc havi realizált pénzügyi nyeresége 1,019 milliárd forint volt.

Stagnált a hazai értékesítés

A hazai piacon a társaság 27,295 milliárd forint bevételre tett szert az év első kilenc hónapjában, ez nagyjából megegyezik a tavalyi év azonos időszakának teljesítményével. A Richter a harmadik legnagyobb szereplő a hazai piacon, 7,3 százalékos részesedéssel.

Kiemelkedő exporttevékenység

A gyógyszergyár exportból származó árbevétele 482,7 millió dollár volt, 26,3 százalékkal több, mint 2005 első kilenc hónapjában. A FÁK-országokban realizált forgalom 35,4 százalékos növekedéssel 225,6 millió dollárt ért el. Ebből 169,4 millió dollár volt az oroszországi forgalom, amely 34,3 százalékkal bővült.

Oroszországban a szociálisan rászorulók támogatását célzó DLO-program keretében a Richter 36 millió dollár forgalmat ért el az év első három negyedévében. A DLO gyógyszerlista november 1-jétől megváltozott, a Richternek lekerült néhány készítménye, a társaság számításai szerint a módosítás az éves szinten 40 millió dolláros árbevételből 25 millió dollár kiesést jelent.

Az Európai Unióba 136,1 millió dollár (109,5 millió euró) értékű árut szállított a Richter a január-szeptemberi időszakban. A növekedés dollárban 21,5 százalékos, euróban 23,3 százalékos volt. Az Egyesült Államokba irányuló, főként hatóanyag-forgalom bevétele 62,8 millió dollár volt, 23,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az egyéb piacokról származó árbevétel 58,2 millió dollárt tett ki, a növekedés 10,4 százalékos volt.

A 18,638 milliárd forint jegyzett tőkéjű Richter saját tőkéje konszolidáltan 280,717 milliárd forint, nem konszolidáltan 278,11 milliárd forint volt.

A Richter részvényei a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak. A hétfői kereskedésben a papír 2,6 százalékos erősödéssel, 42 595 forinton zárt. Az elmúlt 52 héten a részvény legmagasabb árfolyama 50 790 forint, a legalacsonyabb pedig 34 250 forint volt.

Hétmilliárdos kiesés 2007-ben

Akárcsak az elemzők, maga Bogsch Erik is pesszimistán látja a Richter jövőbeli kilátásait. Jövőre minimálisan 7 milliárd forint nyereségkiséssel számol a társaság a gyógyszerpiacot érintő kormányzati intézkedések miatt – mondta el az elnök-vezérigazgató a gyorsjelentés publikálását kísérő sajtótájékoztatón.

Ebből a gyógyszerek tb-támogatására vetített, tervezett 14, illetve 16 százalékos adó mintegy 3,3 milliárd forint elvonást jelent a Richter számára, az orvoslátogatók után fizetendő regisztrációs díj 700 millió forint, a szolidaritása adó 3 milliárd forint kiesést okoz.
További milliárdos tételt jelenthet az energiaárak emelkedése, de a jövőre várható magasabb infláció hatásával még is nem számolt a cég – tette hozzá Bogsch Erik.


A 7 milliárd forintos összeg egyébként a Richter kutatás-fejlesztési költségeinek a felét jelenti.

Bogsch Erik véleménye szerint a parlament előtt lévő gyógyszergazdaságossági törvény indokolatlanul sújtja a generikus termékek gyártóit. Az ilyen típusú, alacsony árú termékeken átlagosan 7 százalék nyereség képződik, míg az eredeti készítményeken mintegy 40 százalék. A „fűnyíróelvű” elvonás gyakorlatilag veszteségessé teszi az alacsony árfekvésű termékeket, aminek következtében ezek akár el is tűnhetnek a piacról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik