Kóka János, a gazdasági tárca vezetője júliusban még csak a MÁV 28 veszteséges szárnyvonalának bezárását helyezte kilátásba. Az azóta eltelt időben összesen 81 veszteséges mellékvonal kikészítésének receptjét tekintette át, és lényegében csak döntésén múlik, hogy a megduplázott 54-ből végül hány szűnik meg. A jelenleg formálódó elképzelés szerint a korábbi majdnem ezer helyett akár mintegy kétezer kilométeren is leállhat a vasúti személyforgalom.
A döntéshez a segítséget a MÁV mintegy 3300 kilométernyi mellékvonalának szeptemberi utasforgalmi felmérése adja majd. A 81 veszteséges vasútvonalon elvégzett utasszámlálások és kikérdezéses vizsgálatok azt máris egyértelművé tették: a júliusban közzétett forgalomszüneteltetési tervek és az ésszerű beavatkozások között jelentős az eltérés.
