Gazdaság

Az E.ON küzd a gáztározóért

Szakmai viták és legalább egy per kíséri majd a stratégiai földgáztároló megépítését, amelyre a Mol kaphat megbízást az E.ON előtt – írja legfrissebb számában a Figyelő. Az eset pikantériája, hogy korábban az E.ON vásárolta meg a Mol gázüzletágát.

A gázüzletág megvásárlása után az E.ON érthető módon rossz néven vette, hogy a Mol konkurensként megjelent a stratégiai földgáztároló kiépítésére meghirdetett pályázaton. „A földgázkitermelés következtében vannak olyan üres mezőink, amelyek alkalmasak földalatti gáztárolónak, kézenfekvő, hogy ezeket hasznosítsuk” – indokolta a Figyelőnek Ferencz I. Szabolcs, a Mol kommunikációs igazgatója nevezésüket. Miközben az E.ON Földgáz Storage a Moltól megvásárolt két tárolója bővítésével teremtette volna meg az újabb 1,2 milliárd köbméternyi tárolókapacitást, a Mol a szőregi gázmezőt alakítaná át tároló céljára.

„Három nagy tároló jobb, mint két nagyobb” – jelzi a készletező szövetség egyik vezetője az egyik fontos szempontot, ami a magyar olajtársaság mellett szólt. Nagy súllyal esett latba az is, hogy a Mol 38 százalékos tulajdonrészt ajánlott a tárolót üzemeltető társaságban a készletező szövetségnek (azaz közvetett módon az államnak), az E.ON leányvállalat ezzel szemben kizárólag maga ellenőrizte volna a stratégiai tárolót – írja a Figyelő csütörtökön utcára kerülő számában.

A németek úgy vélik, a pályázati kiírás bizonyos pontjai mintha kifejezetten a magyar olajtársaságra lettek volna szabva. Azt sem tartják teljesen korrektnek, hogy a pályázatok szakmai értékelésében szép számmal vettek részt Molhoz közel álló szakemberek.

Kutas István, az E.ON Földgáz Storage Zrt. kommunikációs vezetője a lapnak azt mondta: ha lezárul a pályázat, jogi szakértőikkel megvizsgáltatják, hogy van-e lehetőség peres úton jogorvoslatra. Molhoz közelálló forrásaink szerint ugyanakkor az E.ON Ruhrgasnál úgy gondolhatták, hogy a gáztárolás és -ellátás megvásárlásával monopóliumot vesznek, pedig erről szó sem volt.

(A Figyelő új számában arról is olvashat, hogy milyen érvek szólnak a stratégiai gáztározó létesítése mellett és ellene.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik