Belföld

M4: vizsgálja a kormány a kartellgyanút

M4 építkezés (m4, építkezés)
M4 építkezés (m4, építkezés)

Azt még nem tudják, hogy mi lesz, ha beigazolódik, hogy kartelleztek a kivitelezők. Azt se, hogy mi lesz, ha az derül ki, hogy nem.

Eddig hatvanmilliárd forintot fizettek ki az M4 autópálya építőinek, ebből 20 milliárd forint előleg, amit vissza tudnak vonni – mondta Csepreghy Nándor helyettes államtitkár az Indexnek.

A politikus közölte: a kezdetektől fogva világos volt, hogy Magyarország csak költségvetési forrásból nem fogja tudni megépíteni az autópályát. A 2013-ban beadott uniós támogatási kérelmet ugyanakkor visszavonták, mert az Európai Bizottság megkérdőjelezte a tervek megalapozottságát és az út jelentőségét a nemzetközi összeköttetések szempontjából.

A kormány ezek után tárgyalásokat kezdett a Bizottság képviselőivel és átalakították a terveket. Csepreghy szerint a bizottságot sikerült is meggyőzni az autópálya szükségességéről, de maradt kifogásuk: a kartellgyanú. A Miniszterelnökség erre hivatkozva állította le az építkezést.

Ezzel párhuzamosan vizsgálatot indítottak a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztőnél, aminek keretében nemcsak a NIF beszerzési gyakorlatát és az ajánlattevőket vizsgálják, hanem a Bizottság felé is adatot szolgáltatnak. Ez a vizsgálat várhatóan április végére zárul le. Ők is kértek az Európai Bizottságtól adatokat, melyek alapján felmerült a kartellgyanú.

Csepreghy nem tudta megmondani, mi lesz, ha beigazolódik, hogy a cégek összejátszottak, vagy épp az derül ki, hogy nem volt kartell. Ha tisztázódik a helyzet, az uniónak meg kell adnia a támogatást – vélte Csepreghy, de a kormánynak van B-terve is: ha a pályaszakasz nem épülhet meg EU-pénzből, akkor az M5-öshöz kapcsolják Szolnokot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik