Belföld

“Ami Magyarországon történik, nagyon rossz”

Ronald-S(960x640).jpg (ronald s lauder, )
Ronald-S(960x640).jpg (ronald s lauder, )

Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának - jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.

Ronald S. Lauder, aki a budapesti Élet menetére érkezett a magyar fővárosba, úgy vélekedett, hogy a Jobbik tevékenységével kapcsolatos hírek időnként teljesen háttérbe szorítják az olyan, a magyarok által tett fantasztikus dolgokat, mint például az 1956-os forradalom. Az Élet menetének megrendezése azért is szükséges, mert az utóbbi időben az antiszemitizmus erősödését tapasztalják az egész világon – tette hozzá WJC vezetője.

Elmondta: miközben a világon az antiszemitizmus erősödése elsősorban a muszlimok Izrael-ellenes érzelmeiből táplálkozik, Kelet-Közép-Európában ettől eltérő a tendencia. Vagyis Magyarországon ugyanaz a fajta antiszemitizmus tapasztalható, mint a második világháború előtt, és ami 560 ezer magyar zsidó halálához vezetett a holokauszt során – tette hozzá.

Ebben a helyzetben szükséges megvizsgálni az antiszemitizmus erősödésének az okait, illetve keresni, hogy mit tehetünk ellene – mondta Ronald S. Lauder. Közlése szerint azért mond beszédet az Élet menetén, mert el akarja mondani, hogy az antiszemitizmus sérti Magyarország imázsát, illetve mindenkit összefogásra szólít fel annak érdekében, hogy jobbá tegyék Magyarországot.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke emlékeztetett arra, hogy immár 13. alkalommal rendezik meg az Élet menete felvonulást Budapesten, a rendezvényeken az elmúlt években rendszeresen 40-50 ezer ember vett részt. Ronald S. Lauder részvételét azért tartja üzenetértékűnek, mert a WJC azt demonstrálja ezáltal, hogy számára fontos a magyar zsidóság, amely az utolsó nagy zsidó közösség Közép-Kelet-Európában. A WJC-nek, a magyar zsidóságnak és a magyar kormánynak is az az érdeke, hogy Magyarországon erős és független zsidó közösség működjön – mondta Heisler András.

Egyben felhívta a figyelmet arra, hogy hétfőn a Mazsihisz “Tetteink minősítsenek!” elnevezésű kampányának keretében szoborparkot avatnak a Dohány utcai zsinagóga előtt. A szobrok olyan zsidó származású, vagy vallású magyarokat mintáznak – a többi között Radnóti Miklóst, Szerb Antalt és Richter Gedeont – akik sokat tettek a magyar kultúráért, tudományért – mondta Heisler András.

Aharon Tamir, a nemzetközi Élet menete igazgatója ugyancsak aggasztónak nevezve az antiszemitizmus erősödését. Hozzátette: “ami Magyarországon történik, nagyon rossz”. A délutáni rendezvényről elmondta: az alkalmat ad arra, hogy a ma élőket emlékeztesse a holokauszt borzalmaira, és akár a kormányok figyelmét is felhívják arra, ha valamit nem jól csinálnak. Közlése szerint a világszerte működő 50 szervezetük közül a magyarországi az egyik legfontosabb, és teljes szívből támogatják partnerük, a Mazsihisz tevékenységét.

Az Élet menete vasárnap délután fél négykor indul a Dohány utcai zsinagóga elől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik