Szórakozás

Találmánynak számító sál hódít az Andrássy úton

Bódi Eszter legalább tíz módon variálható, multifunkciós sálja bekerült a legnagyobb márkák közé. Már a nemzetközi terjeszkedést is megkezdte a BodiEs.

Sálként, szoknyaként, felsőként, kiegészítőként, esernyőpótlékként is használható a BodiEs nevű multifunkciós termék, amelyet Bódi Eszter álmodott meg két és fél évvel ezelőtt.

“Mindig is variálgattam magamon a ruhákat, nem úgy hordtam őket, ahogyan megtervezték. Amikor ránézek egy ruhára, nem azt látom ami, hanem azt, hogy mi minden más lehetne még. Ez a látásmód tükröződik a BodiEs-ban is. Az alapkoncepció egy variálható sál volt. Eljutottam a körsálig, abból lett gumis körsál, folyamatosan változtatgattam az anyagot, és odáig jutottam, hogy jelen pillanatban 8-10 alapfunkciója van. A vásárlók sokszor remek új ötletekkel is előállnak, kettőből már egy ruhát is össze lehet állítani például. Az anyaga vízálló és impregnált, ezért főleg nyáron viselik ruhaként strandokon vagy könnyű nyári estéken” – mondta a Hír24-nek Bódi Eszter.

Fotó: Berecz Valter

Kitalálója a BodiEs-t beadta az Iparművészeti Lektorátushoz, ahol a zsűrizés óta számozott designtermékként tartják számon. Emellett nemzetközileg is levédették a márkát, és a különleges funkciói miatt találmánnyá is minősíttették.

Bódi Eszter multifunkciós sálja már kapható az Andrássy úton lévő, éppen egy éves születésnapját ünneplő Il Bacio di Stile luxusüzletben, ahol tegnap látványos show keretében mutatták be a vásárlóknak. A közönségnek nagyon tetszett az újdonság: főleg könnyű variálhatósága és unisex jellege fogta meg őket.


Fotó: Berecz Valter

“Amikor elkészült az állványom, és az utolsó sálakat is belehelyeztem, óriási extázisba kerültem. Elmondhatatlanul örülök, hogy a legnagyobb márkák társaságában kapható a BodiEs” – tette hozzá a tervező.

A multifunkciós sál még csak Magyarországon kapható, de Eszterék már elkezdték a nemzetközi terjeszkedést. Elsőként Európát, aztán szépen lassan az egész világot szeretnék meghódítani a magyar termékkel.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik