Elmondása szerint a megállapodást november 24-én kötötték meg az Eastern Sugar és a térségi cukorrépa-termelők szövetségének vezetői és a közgyűlés azt csütörtökön hagyta jóvá. A megállapodás lényege, hogy a tulajdonosnak a cukorkvóta leadásáért, s a gyár bezárásáért járó 78 millió eurós – mintegy 21 milliárd forintos – forrásból 27 százalékot kapnak a termelők.
Juhász Lajos emlékeztetett rá, hogy az EU rendelete szerint ilyen esetben minimum 10 százalék illeti meg a termelőket, illetve a gépi szolgáltatókat.
