Belföld

Blazovich Tímea: Az Orbán menekülni fog előlem, ezt most mondom!

Hogy áll a tetoválással az egykor szerencsejátékban, vendéglátózásban érdekelt, a minap a Földművelők-Gazdálkodók és az Új Élet Rendszerváltó Pártját alapító nő? Villáminterjúzzuk a Veszprém megyei hármas képviselő-jelöltjeit.

Választási riportot készítünk, itt vagyunk Tapolcán. Szánna ránk személyesen pár percet?

Ma nem jó, eljöttem, itthon vagyok Győr-Sopron megyében, és most indulok Ausztriába. Telefonon tudunk beszélni, annyit elmondhatok, hogy friss párt vagyunk, két hónapja alakultunk, de már tizenötezer szimpatizánsunk van. A nép mellettem áll, a célom a kormányváltás és a diktatúra megszüntetése. Megcsinálom, ha beleszakadok is, még akkor is, ha a következő három évben csak ezzel foglalkozom. Ez biztos, száz százalék.


Fotók: Neményi Márton

Három év? Úgy hiszi, legkésőbb 2018-ban le tudja váltani Orbánt?

Nem csak tudjuk, le is fogjuk! Száz százalék! Az elnyomott nép velünk van! Tapolcai újságírók is ránk szavaznak. Beszélek is vele néha, képeket is küldött, hogy hogy vannak a plakátjaim… Mi tiszta újak vagyunk, én még nem is akartam indulni, a pártépítésen voltam, hogy három év múlva leváltsam ezt az egész mocskot, szó szerint, de indulnom kellett, mert az emberek ezt akarták. Hát indultam. Megcsináltam. Ha Pesten lenne ez a választás, nem Tapolcán, biztosan nyerünk, de itt még nem volt szervezetünk, magunk gyűjtöttük az aláírást, az könnyű volt, és magunk plakátoltunk, az nagyon nehéz volt, abból a szempontból, hogy folyamatosan ránk pakolnak a Jobbik meg a Fidesz; az MSZP az békén hagy, az nem bánt engem, úgy vettem észre. Szóval próbálnak elnyomni ezek a retrók.

Kicsodák?

Retropártok. Lejárt lemezű pártok. Akik tönkretették az országunkat.

Szabad kérdezni, miért utazik most Ausztriába?

Pont vásárolni akarok menni ki, ennyi csak.

Azt hittem, odaát dolgozik.

Nem. Nekem vállalkozásaim voltak, vendéglátós, bizományi áruház, rengeteg kaszinóm, játéktermem, Győr-Sopron megyében, városban, falvakban, több településen, családi tőkéből, de mindenem tönkrement. Ezeknek köszönhető! A pohár betelt, most megtanulják, ki vagyok én és a pártom! Teljesen a vállalkozók mellett állok. Én tudom, mi folyik itt!

Mit érdemes ma vásárolni Ausztriában?

Csokoládét, ilyen kis apróságokat. Vannak ruhák, étolaj.

Kereskedik vagy saját használatra?

Saját! Tusfürdő, ilyen kis saját dolgokra megyek. 

Hogyan gyűjtött össze tizenötezer szimpatizánst?

Facebook alapján. Egy nagypofájú csaj vagyok, és egy őszinte, azt hozzáteszem, engem imádnak az emberek. Meg van egy csoportunk, ott saját magunkat adjuk teljesen, egyre jobban megismertek az ország minden részéből, és szeretnek, és mi kellünk a népnek. Mi. Ez a fiatal párt. Jelentkeznek folyamatosan, tagok akarnak lenni, de most nem tudok foglakozni velük, mert ugye ezzel a választással foglalkoztam.

Ön az ötletgazda?

Igen!

Tök egymaga találta ki?

Igen!

És mit szól a család?

Örülnek! Támogatnak. Van két nagyfiam, ők is támogatnak, ők is vendéglátósok.

Mikor jött az isteni szikra?

Besokalltam. És tudtam azt, hogy ezt az országot én fogom tudni megmenteni. Ha nem teszek valamit, úgy éreztem, akkor vége. Az Orbán menekülni fog előlem, ezt most mondom!

Hogyan kell azt csinálni?

Azt majd mi tudjuk! Menekülni fog! Nemcsak ő, hanem az összes retro! A nép összefog, és nem lehet mit csinálni. Előrehozott választást akarunk egy éven belül!

Egy? Hogyan?

Aláírásokat gyűjtünk. Tüntetéseket csinálunk.

Vannak olyanok mostában Pesten.

De ha én megszólalok, akkor jönnek az emberek! Rengetegen mennek tüntetni, de nincsenek ott annyian, ahányan kellenének. Ha én megszólalok, akkor jönnek. A nép jön utánam, azt hidd el! Ha bárhol kiadom, hogy megyek, ott vagyok én, Blazovich Timi az FGRP-től, ott van mindenki.

Hány ember?

Több százezer!

A Fidesz – saját számolása szerint – kétmillió magyart vitt ki Medgyessy ellen.

Ez mostani volt?

Nem, még 2002-ben.

Azt hittem, mert néztem volna!… A pártot beadtam tavaly, április hatodika körül, és Szilveszter napján lettünk jogerősek. Mindenképpen azon voltam, hogy most vége, itt befejeződött ez, ami van ebben az országban. Lengyelországból, a parlamentből, Varsóból a Piet Marekék mellettünk állnak, Orbánt utálják, támogatnak minket, és több külföldi ember megkeresett engem, parlamentiek, hogy velünk akarnak együttműködni. Ez a párt nagyon jó, és nagyon jó is fog lenni! És nem fogják leültetni! Kaptam fenyegetéseket is az első hónapokban, a Jobbiktól, innen-onnan, hogy álljak le, mert kapok valami első, második emeleti irodát is Budapesten ingyen, de mondtam, semmi nem kell, nincs az a pénz.

Ki mondta ezt önnek?

Fenyegettek a Facebookon folyamatosan ilyen harcos képekkel.

És ki kínált önnek irodát?

Hát ők! Amerikából! Meg hogy nyolcvanezer dollárt kapok!

Melyik pártot sejti az irodakínálás mögött?

Jobbik, mondom! De engem nem érdekel. Engem nem tudnak fenyegetni. Én nem félek egytől se. Befejeztem. Én nem az vagyok! Ha látta a videóimat, én kiálltam, leüvöltöztem a Fideszt meg a Jobbikot is! Elmentünk Sümegre, a Békementre is, odaálltunk, kiálltunk, körülbelül voltak ötvenen, de mind Budapestről jöttek, szerintem fizetett emberek voltak, kiraktuk a Himnuszunkat, az autónk fel volt plakátolva, az egész művház előtt plakátjaink voltak kint, tele voltunk riporterekkel, na, azok a felvételek nem tudom, hogy hova tűntek.

Az a nevük, hogy Földművelők-Gazdálkodók és az Új Élet Rendszerváltó Pártja, rövidítve FGRP…

Az a kérdés, hogy ez honnan jött.

Igen. És az, hogy nem zavarja-e önöket, hogy a nevük az egykor Torgyán József, ma pedig Hegedűs Péter vezette FKGP-re hajaz.

Semmi közünk Hegedűshöz, az a Fidesz mögött van!

A földművelés hogyan passzol az ön kaszinós múltjához?

A szüleim földbírók voltak, rengeteg mindenünk volt, már nem élnek, és miattuk akartam a névbe mindenképpen a fölművelő-gazdálkodókat. Az új élet rendszerváltók pártjában pedig minden benne van. A logóban, ha megnézik, ott vannak az elnyomott parasztemberek, a szegényemberek, és elől a fiatalok, akik a lájkot mutatják, a boldog családot, a változást, a boldog jövőt. Erről szól ez a párt.

Ön a párt motorja?

Mindent én találtam ki, igen. 

Kikből áll az elnökség?

Ismerősök, barátok. Vendéglátósok is. Rengeteg zenész állt mellénk. Színészek!

Közülük kik a legismertebbek?

Hát most mit mondjak?! Például a egy nagy rock and roll sztár az emberei, az egyikük az egyik kerületemnek az elnöke. Csináltak himnuszt is nekünk, biztos látta már, ha beüti, és egy filmet is csinálnak nekünk.

Mennyi pénzt égettek el mostanáig az FGRP-ben?

Nem tudom pontosan, de saját pénzből készült a weboldaltól kezdve minden.

Milliókat?

Dehogy is! Nincs pénzünk, támogatónk sincs még. Majd lesz, biztos.

Vasárnap milyen eredményt remél?

Megmondom őszintén, ha logikusan gondolkodok, akkor azt mondom, hogy az LMP-t nagyon meg akarom verni, ha nem, akkor ötödikek leszünk, de a legjobb lenne, ha elsők lennénk.

Ha az lenne az indulás feltétele, hogy tetováltasson magára valamit, mit varratna?

Utálom a tetoválást! Nő vagyok!

Csak úgy viccből.

Ha már muszáj valami, akkor legyen egy piercing, egyszerű, ízléses aranykarika a felsőajkamba.

Jó, hát akkor sok sikert, és jó bevásárlást kívánok önnek.

Rendben, és ne felejtse, hogy még sokat fognak hallani az FGRP-ről! Én nem fogok elülni három évig. Én megyek Pestre is, ide-oda, tüntetéseket meg fogjuk csinálni, mindent megcsinálok.

Köszönöm, csókolom a kezét.

Önnek is! Viszont hallásra!

 

Fél órával később az elnök asszony, megtiszteltetés, úgy döntött, személyesen is találkozhatunk vele, készülhet fotó, s Ausztria helyett Tapolcára autózott.

 

Azt tán nem veséztük ki, hogy mivel bosszantotta fel önt ennyire Orbán Viktor. A játéktermeket, nyerőautomatákat likvidáló kaszinótörvénnyel?

A kaszinótörvényt hagyjuk! És a tabakos törvény se tetszik nekem!

Trafikügyben is volt buktája?

Persze, mint minden vendéglátósnak. Először ugye létrehozták, hogy vannak a nem dohányzó termek és a dohányzó termek, utána meg mindent megszüntettek. Ez se normális! Mindent maguknak! Meg a haveroknak! Ez tény… Nagyon nehéz most, mindent egymagam csinálok.

Miért egyedül, ha egyszer olyan sokan vannak?

Jó, vannak ők ketten. Ő a Bernadett, az etikai bizottság elnöke, ő segít, és a Zoltán, ő is elnökségi tag, ők is vannak. Meg hát vagyunk többen, Pesten, szét vagyunk szórva, de ezt a nagyját most nekem kell megcsinálnom, aztán majd kialakulunk… Rágyújthatok?… Ezzel is felhúztak! Nem tudok bemenni egy vendéglátó egységbe! Mondjuk megeszek egy ebédet vagy egy vacsorát, és rágyújtanék. És nem lehet rágyújtani! Mert ki kell mennem a mínusz öt fokba. Ez se tetszik nekem!

Győr-Sopron megyében lakik?

Sopron, Kapuvár, Szombathely, Kőszeg, össze-vissza ingázok. De most Pesten lesz a székhelyünk. Szeretnénk ott egy irodát.

Az sok pénz.

Remélem, lesz valami támogatónk, aki felajánl legalább egy évre egy irodát. Sok olyan ember felnézett már ránk, akinek van sok pénze. Remélem, hogy segítenek. Ha nem, akkor a nép összefog, és akkor is megcsináljuk.

Ha a nép összefog, abból hogyan lesz iroda?

Tudnak adni! Fidesz-ellenesek.

Meddig van türelme politizálni?

Én ezt végigcsinálom.

Amíg nem lesz önből miniszterelnök?

Én nem hatalmat akarok! Én azt akarom, hogy az embereknek munka legyen! Tudjanak enni, ki tudják fizetni a számlájukat, ne legyenek öngyilkosok! Elég! Tizennyolc éves gyerekek öngyilkosok lettek otthon, saját körömből ismerem őket, azért, mert anyagi problémáik voltak… Én nagyon kitartó vagyok! Bejutok a Parlamentbe, olyan nincs, hogy nem jutok be! Ez a párt be fog jutni! Mert a nép velünk van. Az elnyomott nép.

Remek végszó, köszönöm.

Annyit még, hogy egy közös képet nem lehetne csinálni, úgy, hogy hárman benn vagyunk? Mert ők segítettek tényleg az aláírásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik