Gazdaság

Egyetlen kormányjavaslatot

sem szavazott meg a Fidesz a parlament hétfőn véget ért nyári ülésszakán. Nem változik sem az önkormányzati, sem pedig a választójogi törvény, jóllehet mindkettő szolgálná a hatékonyabb és olcsóbb állam szavakban a politikai elit egésze által támogatott célját. A kisebb parlament igénye tételesen is szerepelt a Fidesz választási programjában (itt az elutasítás indoka az volt, hogy a kormány által előterjesztettnél is kisebb létszámú törvényhozást szorgalmaznak).

A Fidesz nem enged – csak nem tudni, hogy miből. Mert kidolgozott reformprogramot eddig nem láttunk a részéről. Marad a mindennek keresztbe fekvő, a társadalmat ugyanakkor a megszorítások kedvezőtlen hatásaival (lesz belőlük bőven!) heccelő attitűd. Mintha a jobboldal legnagyobb pártja nem látná, hogy ezzel a magatartásával a látszat ellenére is Gyurcsányék malmára hajtja a vizet. A kvázi-forradalmi lendület – petíciók, kiadványok fogalmazása, tüntetések szervezése – és a tartalmi, hosszú távú problémák megoldásának látványos kerülése eltereli a figyelmet a koalíció kapkodó és koncepciótlan kormányzásáról. Az egészségügy átalakítását célzó zöld könyvből maga a miniszterelnök hiányolta a víziót, és a bevezetett felsőoktatási tandíj, valamint tanári óraszámnövelés sem a gondosan kimunkált stratégiai tervek folyományaként született – inkább azok helyett. Az ellenzéki „nem”-ek elfedik a kiigazítás és a reformkezdemények szerkezeti és kommunikációs hibáit. Ezzel a politikai tér színvonala a megszorítások és az azok elleni hadakozások szintjére süllyed.

Egy kivétel mégis akad. A kormány által életre hívott Konvergencia Tanács egyelőre csak a jegybankelnöknél verte ki a biztosítékot, az ellenzék „jó kiindulópontnak” tartja. Ha eltekintünk attól, hogy e testület felállítására voltaképpen semmi szükség nem lett volna, ha a költségvetési törvényben foglaltakat a végrehajtó hatalom magára nézve kötelezőnek ismeri el, akkor a tanács létrehozásának körülményei akár a politikai kultúra lassú javulását is mutathatná.

De ne szaladjunk ennyire előre! Érjük be annyival, hogy a három, nemzetközi mércével mérve is, kiváló közgazdász-vállalatvezető a politikusok helyett is elvégezheti a munka egy részét. Utóbbiak ugyanis nem tudták megoldani a problémát, ezért – Parkinson szellemében – bizottságot hoztak létre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik