Belföld

Volt mentők tálaltak ki

mentő (mentő)
mentő (mentő)

Megalázó fizetésekről és munkakörülményekről számoltak be. Hiába szerették a szakmát, nem bírták a nyomást - írta a Blikk.

A lap több volt mentődolgozót is megszólaltatott cikkében. Egyikőjük, Mariann, állítása szerint folyamatosan 12 órázott és egyetlen garnitúra egyenruhát kapott 7 év alatt. Ebédelni sem volt ideje, egyszer egy 17 éves tini hagyta őt helyben. Szerette a szakmát, de másfél év gondolkodás után akkor adta fel, amikor olyan eljárásra akarnak kötelezni, ami emberéletekbe kerülhet.

Egy hajdúnánási tiszt megsérült egy balesetben, mikor visszatért, folyamatos nappali műszakokra osztották be decemberben két ünnep között, pedig egyedülálló anyaként négy gyermeket nevel. A túlórákat ki sem fizették – panaszkodott.

Egy vidéki mentőápoló 32 év után lépne ki. A Facebookon azt írta: szívesen vállalna bármilyen kétkezi, akár megalázó munkát is a mostani helyett.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint, figyelembe véve az eltöltött gyakorlati időt, a mentőgépkocsi-vezetők alapfizetése nettó 79 910 forinttól 94 621 forintig terjedhet. Ehhez jön a 15 720 forintos sürgősségi és az átlag 20 százalékos műszakpótlék. Győrfi Pál hozzátette: az elmúlt évben az átlagkeresetük bruttó 193 000 forint volt.

Mariann diplomás mentőtisztként hét év után is legfeljebb nettó 150 ezer forintot keresett, amiért volt, hogy 178 órát húzott le egy hónapban. Ez 800 forint óránként azért, hogy másodpercek alatt döntsön életveszélyes szituációkban – mutat rá a lap.

Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság azzal védekezik, hogy 2012-ben és 2013-ban is emelték a béreket, így nagyjából 95 ezer egészségügyi dolgozó kaphatott több fizetést.

Mégis a múlt évben összesen 479-en léptek ki az Országos Mentőszolgálattól, de 489 mentőt fel is vettek. Mégis szinte minden területen hiánnyal küszködnek. Mentőorvos és mentőgépkocsi-vezető munkakörökbe várnak leginkább jelentkezőket – közölte Győrfi Pál a Blikkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik