Belföld

“A lelkiismeret lázadása”, avagy alkotmányos kettős mérce a választási ügyekben

Alkotmánybíróság (Alkotmánybíróság)
Alkotmánybíróság (Alkotmánybíróság)

Az Eötvös Károly Intézet az Alkotmánybíróság legújabb döntéseinek demokratikus szellemiségét hiányolja a tavalyi választási ügyeknél.  

A testület az 5/2015. számú határozatában Kész Zoltán indítványára megsemmisítette azt a kúriai végzést, amely szerint a képviselőjelölt a többi jelöltről szólva választási alapelveket sértett, és ezért őt a további jogsértéstől eltiltották. Az egyhangú alkotmánybírósági határozat, a Kúria álláspontjával szemben, a választási kampányban folytatható szabad politikai vita eszméje mellett foglalt állást – írta az intézet.   

„Választási kampányban az egymással versengő jelöltek igyekeznek előnyt szerezni, s ennek elérése érdekében nyíltan és akár kendőzetlenül is megnyilvánulhatnak. Társadalmi érdek, hogy a kampányban nemcsak a közügyeket, hanem az egyes jelöltek alkalmasságát és a jelölő/támogató szervezet programját is megvitassák. Ez alkalmanként kemény verbális csatározásokat is jelenthet, de ez része a kampány során megvalósuló véleménynyilvánítási szabadságnak.”

Ugyanezen az alapon április 20-i döntésében az AB, az ajkai Fidesz-szervezet panasza nyomán, újra megsemmisített egy kúriai határozatot, amely egy fideszes kampányvideó közléseit minősítette jogsértőnek, különvélemény nélkül.

Az intézet szerint e döntések demokratikus szellemiségével erős kontrasztban áll a testület tavalyi gyakorlata, amikor az új országgyűlési és fővárosi választási rendszer alkotmányosságáról döntött. Az AB az Alaptörvénnyel összhangban állónak találta a „győzteskompenzációt” az országgyűlési választásokon (3141/2014. AB határozat), a fővárosi közgyűlés tagjainak választásáról szóló friss szabályokat (26/2014. AB határozat), a választási plakátok kihelyezését korlátozó rendelkezéseket pedig érdemben nem is vizsgálta (3036/2014. AB határozat).

Az idei és a tavalyi határozatok tétje persze nagyban eltér, 2014-ben a döntések akár a választások eredményét is megváltoztathatták volna. Az alaptörvénykonformnak tartott győzteskompenzáció viszont kétharmados többséghez segítette a kormánypártokat. A két idei panaszeljárás ezzel szemben jelöltek, illetve jelölő szervezetek indítványa alapján olyan ügyekben indult, amelyekben az egyik politikai oldal a másik oldal valamilyen kampányban tett megszólalását sérelmezte.

A döntések jelentősége pedig az, ami persze az alkotmányosság és demokrácia szempontjából nem kevés, hogy a képviselői helyekért versengő politikusok a kampányban egymást szabadon kritizálhatják. Az Eötvös Károly Intézet kézenfekvőnek tartja azt a magyarázatot, hogy a jelenlegi összetételű Alkotmánybíróság „a választásokat érintő kérdésekben akkor biztosít védelmet az alapjogoknak, ha ennek nincs igazán komoly tétje”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik