Belföld

Egyetemi botrány: a Közszolgálati Egyetem az új kedvenc

elte tüntetés (elte, tüntetés, )
elte tüntetés (elte, tüntetés, )

A felsőoktatási törvény tervezett módosításából kiderül, az egyetemeknek egyre kevesebb lesz a mozgásterük, csak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nincs veszélyben.

A hallgatók utcára vonultak a tervezett módosítások, a szak megszűntetések miatt, és ha az Emmi nem vonja vissza a jogszabálytervezetet, szerdán újra megteszik. Az Átlátszó Oktatás megszerezte a dokumentumot, ebből kiderül, hogy minden lesz az egyetemeken, csak nagyobb szabadság nem.

A kancellárok mellé, akiket szintén a kormány delegált, megérkezik az egyetemekre a konzisztóriumi rendszer is. Az Átlátszó Oktatás szerint ez az új rendszer nagyban megegyezik a kancellári jogkörrel, így bevezetése ebben a formában feleslegesnek tűnik, hiszen ugyanúgy az intézményi stratégiai döntések megalapozása, valamint a gazdálkodási tevékenység szakmai támogatása és ellenőrzése lenne a feladatuk.

A konzisztóriumi döntésekbe a rektoroknak nincs egyetértési joguk a tervezet szerint, amivel tovább csökken az egyetemi autonómia. A kormány elsődleges szándéka az, hogy a kihasználatlan szakokat megszüntesse vagy átalakítsa, ez vezetett a hallgatói tüntetésekhez is. „A felsőoktatási stratégia fontos eleme a felsőoktatási intézmények képzési szerkezetének racionalizálása, a szakok számának csökkentése.”

Az állami helyek elosztásakor kiemelt figyelmet kap majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, nagy az esély arra, hogy a jövőben több olyan szak is lesz, ami csak az NKE-n lesz tanulható.

A HÖK is veszít súlyából

Nemcsak az egyetemi szenátus, a hallgatói önkormányzatok is veszítenének befolyásukból, a jövőben legfeljebb két évig tölthetik be tisztségüket, de képviselőnek továbbra is megválaszthatók. Ezenkívül a jövőben emelkedhet a hallgatók után járó intézményi normatíva is, az állam a jövőben 119 000-ről 215 000 forintra növeli az összeget hallgatónként. Azonban a félévenkénti kötelezően teljesítendő kreditek számát 15-ről 20-ra, „a képzéseknél alapnak számított 30 kredit kétharmadát kell a jövőben hozni, ha el akarja kerülni a hallgató az átsorolást költségtérítéses formába”.

Megszűnhet a főiskola-egyetem felosztás is, a jövőben alkalmazott tudományok egyetemei (ATE) és egyetemek lesznek.

A teljes törvénymódosítás itt olvasható.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik