Belföld

Az MSZP Fazekas fejét követeli

fazekas sándor (fazekas sándor, )
fazekas sándor (fazekas sándor, )

A szocialisták szerint a Kun-Mediátor-ügyben játszott szerepe miatt kell távozni a földművelési miniszternek. A DK a Fidesz érintettségéről kérdezi a tárcavezetőt.

Harangozó Tamás, a párt frakcióvezető-helyettese pénteki közleményében azt írta, hogy az agrárminiszter neve egyet jelent a folyamatos botrányokkal. Példaként a “földmutyit”, “Kiss Szilárd ex-agrárdiplomata moszkvai üzelmeit”, és a Hungária Értékpapír Zrt.-ben való minisztériumi érintettséget hozta, s hozzátette, hogy ezek után a Kun-Mediátor körül kirobbant botrányban is felbukkant a tárcavezető neve.

Még polgármesterként ajánlotta a bérletet

A szocialista politikus sajtóértesülésekre hivatkozva arról írt, hogy a Kun-Mediátor egy önkormányzati ingatlanban működött, amelynek – kedvező árú – bérbeadását még Karcag polgármestereként a jelenlegi agrárminiszter javasolta.

 
Fotó: MTI 

Fazekas Sándor polgármestersége idején a Kun-Mediátor vezetője a karcagi önkormányzat idegenforgalmi és külkapcsolati bizottságának külsős tagja volt – jegyezte meg Harangozó Tamás, hozzátéve, hogy ebben a minőségben állítólag többször tárgyalt Fazekas Sándor oldalán.

Az ellenzéki politikus arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy vegye tudomásul: Fazekas Sándornak mennie kell.

DK: Fazekas valljon színt

A Demokratikus Koalíció szerint Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek a nyilvánosság előtt kell beszámolnia arról, hogy mekkora érintettsége lehetett a Fidesznek és a kormánynak a karcagi brókerbotrányban.

A DK szerint a miniszter „nem menekülhet tovább” a kérdések elől, felelnie kell arra, hogy milyen kapcsolat fűzi a cég ügyvezetőjéhez. Fazekas Sándortól arra is választ várnak, hogy milyen egyéb kedvezményeket kapott az „álbróker” a fideszes városvezetéstől – hangzott el a párt szóvivője, Gréczy Zsolt sajtótájékoztatóján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik