Belföld

Brutálisan megverték a beteghordók a kórházba került férfit

kórházban összevert férfi (kórházban összevert férfi)
kórházban összevert férfi (kórházban összevert férfi)

Szidalmazták és fejberúgták a kórházi dolgozók a zavart férfit.

Megütött és fejberúgott egy fekvő férfit egy beteghordó a kórházi folyosón – mindezt egy másik beteg rokona videóra vette. A megvert férfi szerint a kórházi biztonsági őrök is ütötték, majd kidobták. Az utcán lett rosszul, ezért vitték be – állítólag agresszív volt, de ő azt mondta, nem emlékszik, mi történt.

A videó készítője a TV2-nek elmondta: fejsérüléssel vittek be a kórházba a mentők egy férfit, aki zavart volt, azt mondta, haza akar menni, nincs semmi baja. A mentők azt mondták, nem engedik el, mert elesett és beverte a fejét az útpadkába. Ezután a férfit bevitték egy kezelőbe, ahonnan dulakodás hallatszott, ezután kitolták a beteget egy ágyon a folyosóra. A férfi megpróbált felkelni, de nem hagyták, a beteghordók szidalmazták és ütötték. A kórházi biztonsági őrök is megverték a 65 éves férfit.

A verések miatt komoly sebesülések is látszanak a férfin, aki szintén megszólalt a TV2-nek. Azt mondta, nem emlékszik, mi történt vele, elindult haza, majd a kórházban tért magához. A Tények riportja szerint a Merényi Gusztáv kórházban történt az eset. A beteg a verések után nem akart a kórházban maradni, aláírattak vele egy papírt, hogy saját felelősségére hagyja el az intézményt, ezután két biztonsági őr megfogta és a földön vonszolva dobta ki az utcára.

Lánya a Facebookon azt írta: a megvert férfi ambuláns lapot sem kapott, csak azt a papírt, amin az állt, hogy mit vettek el tőle, mikor bekerült a kórházba és az igazolást, hogy kiadták számára. Az eset idején beosztott biztonsági őr alkut akart ajánlani számukra – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik