Belföld

Harcba szállna a kormány az emberi jogokért

Emberi jogi munkacsoportot alakíthat a kormány a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár vezetésével. A testület feladata lenne, hogy figyelemmel kísérje az emberi jogok érvényesülését Magyarországon, illetve hogy konzultációt folytasson a hasonló feladatot végző civil szervezetekkel és alkotmányos szervekkel.

A munkacsoport megalakításáról szóló határozattervezet szerdán jelent meg a kormányzati honlapon,  egyelőre egyeztetés folyik róla.

A testület vizsgálná azoknak az ajánlásoknak a végrehajtását is, amelyeket az ENSZ emberi jogi tanácsának úgynevezett egyetemes időszakos felülvizsgálatakor (UPR) tavaly megfogalmaztak Magyarországnak. Ezen kívül javaslattevő szerepe lenne az emberi jogok szélesebb érvényesülését biztosító szabályok megalkotására, illetve feladata volna elősegíteni az emberi jogok magyarországi érvényesülésével összefüggő szakmai kommunikációt.

A munkacsoportot Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára vezetné, és további tíz államtitkár – Kontrát Károly belügyi, Németh Zsolt külügyi, Répássy Róbert igazságügyi, Hoffmann Rózsa oktatási, Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai, Szócska Miklós egészségügyi és Soltész Miklós szociális államtitkár mellett a kormányzati kommunikációért felelős Kovács Zoltán, az egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős Szászfalvi László, valamit az uniós ügyekért felelős Győri Enikő – lenne a tagja, emellett pedig civil kerekasztalt működtetne az emberi jogok érvényesülését vizsgáló szervezetek bevonásával.

Az indoklás szerint az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyították, hogy az emberi jogokra kiemelt figyelmet kell fordítani, és erre nem elegendő a hagyományos közigazgatási szervezetrendszer.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik