Belföld

142 milliós jutalom a kormányhivatali dolgozóknak

Húsz közül csak három kormányhivatal fizetett jutalmat. Másfél ezren kaptak a pénzből.

Összesen csaknem 142 millió forintot osztottak szét jutalomként tavaly három kormányhivatalnál. Több mint 1500 munkatárs kapott elismerést – derül ki Navracsics Tibor közigazgatási miniszternek egy szocialista képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából.

Húsz közül három kormányhivatal fizetett ki jutalmakat. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatalnál négyen összesen 398 ezer, Budapest Főváros Kormányhivatalánál pedig huszonhárom munkatárs összesen mintegy 5 millió forint összegben részesült ilyen juttatásban “egész évben végzett színvonalas munkája, kiemelkedő teljesítménye elismeréseként”. Vezető beosztású kormánytisztviselő nem volt köztük.

A Pest Megyei Kormányhivatal 1517 kormánytisztviselője vehetett fel plusz pénzt a hivatali bérmaradvány keretének terhére. A munkatársak egységesen bruttó 90 ezer forint jutalomban részesültek, a jutalmak összege összesen 136.530.000 forint volt.

Navracsics Tibor jelezte: a jutalmakról még az ilyen jellegű kifizetések felfüggesztésével kapcsolatos tavaly decemberi kormányhatározat megjelenése előtt döntöttek az érintett kormánymegbízottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik