Szórakozás

Szupergagyi arcok és Szikora aranyköpései vitték az X-Faktort

Van, ami nem változik. Az önjelölt sztárok most is elözönlötték az X-Faktor stúdióját. Rajtuk kívül már csak Szikora megjegyzésein röhögtünk többet.

Elrajtolt az RTL Klub tehetségkutatójának, az X-Faktornak az ötödik évada. Az első adásban az új mentor, Little G Weevil arcán még látszott, hogy szoknia kell a különcöket, például azt a figurát, aki eltévesztette a házszámot és egy Csillag Születikes produkcióval – persze annak is a rosszabbik fajtájából – felgyújtotta színpadot. A blues zenésznek azonban az adta a végső döfést, amikor egy 70 éves nyugdíjas bácsi előadta a “pancsoló kislány”-t a vizuális elemek tökéletes megjelenítésével. Nála már csak talán a szupergagyi kategóriát kimaxoló picsanacis Zámbó Jimmy imitátor volt borzasztóbb.

Aztán voltak jók is. Alföldi Róbert továbbra is tátott szájjal hallgatta a produkciókat, több versenyzőt láthatóan imádott. Tóth Gabi pedig már az első alkalommal hozta az érzelmi skála legtöbb szintjét. Ujjongott a vajdasági Kovács Anikó előadásán, sírt a Rosewood hallatán és hiányolta a szerelmet saját életéből, de a Spoon nevű zsenge fiúbanda is beindította a fantáziáját.

Szikora Robi azonban mindent vitt, az ő hasonlatai nélkül már nem is tudnánk értelmezni a műsort. A Kottánkívüliek apa-fiú rockbanda produkcióját így jellemezte: “Ez olyan volt, mint mikor valaki kezet nyújt, és a másik állba vágja.” A szerelmes duett fiataljait pedig egy “fülre akasztott cseresznyepár”-hoz hasonlította, de az is kiderült, hogy mit érez, ha egy dal igazán tetszik neki: “Ez olyan jól esett, mint egy jó hideg sör” illetve “Még azt is elfelejtettem, hogy éhes vagyok.”

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik