Gazdaság

Rossz tulajdonos az állam,

vallják a szabad demokraták, mondhatni következetesen. Éppen ezért hozzányúlnának a még tartós állami tulajdonban maradt cégekhez is.

A nyereséges állami társaságok eladásából évi több százmilliárd forint remélhető, amit a gazdasági és közlekedési miniszter szerint az államadósság csökkentésére kellene fordítani.

Kóka János már ezt mondta tavaly is, a Budapest Airport magánosításakor, s szintén ezt ígérte a pénzügyi kormányzat. Nagy kár, hogy mégsem így történt. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) zárszámadásából legalábbis az derül ki, hogy a befolyt több mint négyszázötven milliárdos bevételből négyszázat nem erre szántak: a felét hosszú távú fejlesztésekre költötték, a másik fele pedig folyó állami kiadásokra ment el. A privatizációs sikersztoriban ráadásul nemcsak ez a bökkenő, de az a suttyomban elkülönített, százmilliárdos tétel is, amelyet a reptér kapcsán folyamatban lévő, vesztésre álló per emészthet fel.

Nincs egységes állami vagyontörvény, s mint az Airport esete mutatta, tetszőlegesen lehet trükközni az értékesítésből származó összegek elszámolásával. Ha akarom privatizáció, és az államadósságot csökkenti, ha akarom vagyonkezelői jog, illetve ingatlan értékesítése, és a folyó hiányt finanszírozza. Egyebek mellett az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. tavalyi, csaknem hatmilliárdos működési költségét, közel kétszáz dolgozójának havi átlagban nyolcszázezer forintos fizetését. Őket egyébként milliárdos vagyonvesztésekbe torkolló, rossz döntések sorozata, a reptér és az Antenna Hungária eladása előtt a vagyonfelmérés elmaradása miatt illették kritikával a számvevők, míg a Kincstári Vagyoni Igazgatóság egymilliárd forintnyi bevételről nem tudott számot adni. Az eladott ingatlanjai között egy sem volt olyan, amely az értékesítési tervben szerepelt volna – vagyis a kincstár munkáját teljes mértékben a piac irányította.

Az állam valóban rossz gazda, ha e felett mind szemet huny. Netán azt a látszatot keltheti, hogy mindez a politika megrendelésére történik így, felkínálva a ziccert minden demagógnak, aki a privatizációt szitokszóként használja. Ilyen körülmények közepette pedig az eddig tabunak számító tartós állami vagyon privatizálásáról aligha lehet értelmes vitát folytatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik