Gazdaság

Bábra megy a játék

Negyedszázad telt el azóta, hogy a Táncdalfesztivál ‘81-en, a szocializmus utolsó nagy kulturális szpartakiádján, a KFT levette lábáról Baranyi Ferenc KISZ-érdemérmes, SZOT-díjas költőt, Kudlik Julit, Antal Imrét, és az egész országot.












Bábra megy a játék 1


Bábra megy a játék 2

Bábra megy a játék 3
Bábra megy a játék 4

A Bábu vagy című daluk után azonnal sztárok lettek, így az új zenekar rögtön kislemezt, majd bukófordulattal albumot is készíthetett. A példátlanul gyors karrier ellenére a fiúkban volt annyi kreatív potenciál, hogy azonnal összerakják a már klasszikusnak számító, a magyar pop történetében mind zeneileg, mint arculati elemeiben meghökkentően innovatív Macska az úton című albumot, melyet szerényen az első magyar újhullámos lemeznek titulálhatunk. De tempózzunk ki gyorsan a laudációból, és nézzük meg, mit tartunk a kezünkben! A maga nemében hibátlan válogatást, a zenekar úgynevezett nagy slágereit tartalmazó albumot. Bár a 25-ös szám az életmű átfogó ígéretét sejteti, valójában a gyűjtemény csak a Hungarotonnál megjelent lemezekből csemegéz. Ezen lépjünk is túl, hisz olyan tánczenei koktélt kapunk, hogy Csiba Lajos, ha ránézne a tracklistára, mindenkit meghívna egy habos kávéra és egy Vadász szeletre a rádió pagodájában.

A legtöbb felvételt a Siker, pénz, csillogás című lemezről szerepeltetik, szám szerint hatot, de hát az album úgy volt hibátlan, ahogy a csalamádés hamburger nagy évében, 1986-ban megjelent. Meglepő viszont, hogy a Bál az operában című anyagról csak két slágert, az Afrikát és a címadó dalt rakták fel, míg az Üzenet a liftből című briliáns lemezről csak A lány, aki nincs, A fodrász és A pénztárcámat szerepel.

Az album a közönségkedvenc számok slágerparádéja, ezért fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a KFT legizgalmasabb számait máshol – a sorlemezeken – kell keresni. A Macska az útonról csak egy dalt pakoltak fel, de hiányoznak az olyan megkerülhetetlen remeklések, mint az Aki bújt, aki nem, a Milyen kegyetlen a szerelem, A szomorú szerelmek hercege, a Napkirály, a Nagy utazás, és hasonlók. Tehát a válogatás szövegkörnyezetből kiragadott idézetekből áll, amik mégis elég frappánsak ahhoz, hogy leokézzuk őket.

KFT: 25 – Jubileumi válogatás, 1981-2006. • Hungaroton • 76 perc, 18 szám. Poptőzsdei árfolyam: ****

Ajánlott videó

Olvasói sztorik