Belföld

Törvényt bontott az Alkotmánybíróság

Alaptörvény-ellenesnek minősítette, ezért megsemmisítette az Alkotmánybíróság azt a törvényi passzust, amely szerint a bíróságnak meg kell szüntetnie az állami alapítványokat, ha az alapító ezt arra hivatkozással kéri, hogy az alapítvány feladatát más szervezet hatékonyabban tudja végezni. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) erre reagálva azt közölte: a kormány figyelmet fordít a döntésben foglaltakra.

Az AB határozatára reagálva a KIM az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben azt írta: a kabinet tudomásul veszi a testület döntését, amelyre a jövőben az alapítványi átalakításokkal kapcsolatos intézkedései és döntései során kiemelt figyelmet fordít majd.

A tárca emlékeztet, hogy az alkotmánybírósági határozat értelmében az alapítványok és közalapítványok még jogerősen le nem zárt megszüntetési eljárásai során nem alkalmazható a törvény megsemmisített bekezdése.

A kabinet 2010 decemberében határozta meg azoknak az alapítványoknak a körét, amelyek egy része megszűnik, átszerveződik, vagy változatlan formában működik tovább.

A kormány a mostani AB-döntés által érintett jogszabály rendelkezései alapján, a Magyary-program keretében – idézik fel – 39, jelentős részben költségvetési forrásból alapított és működtetett alapítvány és közalapítvány megszüntetéséről vagy nonprofit gazdasági tárasággá alakításáról döntött.

“Ennek következtében több mint 80 milliárd forintot vont vissza az állami közfeladatellátás rendszerébe, és gondoskodott annak további hatékonyabb felhasználásáról” – írta a KIM.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik