Belföld

Bárándy feljelenti a feljelentőt

bárándy_gergely (bárándygergely, )
bárándy_gergely (bárándygergely, )

Az MSZP politikusa hamis vádnak nevezte, hogy valaki plágiumgyanú miatt feljelentette őt.

Bárándy Gergely nem tudja, mi lehet a probléma doktori disszertációjával, de áll minden elébe, nincs rejtegetnivalója. A szocialista képviselő ezt annak kapcsán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, hogy a HírTV arról számolt be, valaki plágiumgyanú miatt feljelentette őt a Baranya Megyei Ügyészségen.

Az MSZP országgyűlési képviselője sok sikert kívánt a vád bizonyításához, de olyan embert szerinte nem fognak találni, akiről másolta volna dolgozatát. A politikus úgy véli, a jobboldal így próbálja enyhíteni Schmitt Pál esetét, ezért próbálják lejáratni, ami visszataszító. Bárándy Gergely közölte: a feljelentőt feljelenti hamis vádért, a HírTV-t és a Magyar Nemzetet pedig bepereli.

A szocialista képviselő ígéretet tett, hogy felhatalmazza a Pécsi Tudományegyetemet, hozza nyilvánosságra a tanulmányaival kapcsolatos dokumentumokat, hogy mindenki tanulmányozhassa azokat. Bárándy 2009-ben írta PhD-dolgozatát „A közösségek emberi méltóságának büntetőjogi védelme Magyarországon” címmel. Előtte 2000-ben szerzett jogi doktorátust a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. 2003-ban letette az ügyvédi szakvizsgát, ezt követően ügyvédként tevékenykedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik