Belföld

Megbüntetheti a Horthy-szobor leöntőjét az ügyvédi kamara

Bánáti János szerint fegyelmi eljárást vonhat maga után Dániel Péter ügyvéd szerdai akciója, vagyis az, hogy vörös festékkel öntötte le Horthy Miklós szobrát Kerekiben - erről a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke beszélt pénteken a Lánchíd Rádiónak.

Bánáti János elmondta, az ügyvédi törvény ebből a szempontból világos, “nemcsak az ügyvédi tevékenységgel szorosan összefüggő helytelen magatartást minősíti adott esetben fegyelmi vétségnek, hanem az ügyvédi hivatáshoz méltatlan magatartást” a magánéletben is. Szerinte ezért “elméletileg a válasz egyértelmű”, az ilyen magatartás – függetlenül attól, hogy például “nem egy tárgyalás közben történt” – ügyvédhez méltatlan, és így fegyelmi eljárás tárgya lehet. A kamarában már korábban is volt példa ilyen jellegű fegyelmi eljárásra – tette hozzá.

Mint mondta, Dániel Pétert az ügyvédi kamara egyszer már elmarasztalta egy korábbi hasonló viselkedése miatt, a visszaesés, a hasonló cselekmények ismételt elkövetése pedig súlyosbító körülménynek számít. Ezekben az esetekben általában nem döntenek a kizárás mellett, amely a legsúlyosabb fegyelmi büntetés. A kamara eljárása következetes és szigorú – jelentette ki.

Bánáti János arról is beszélt, hogy a hivatás számarányához képest az ügyvédek közül viszonylag sokan vesznek részt a közéletben, hiszen az ügyvédi hivatás egyik legjellegzetesebb vonása, hogy másokat képviselnek. Hozzátette: ez a világon mindenhol így van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik