Belföld

Késművesség és hagyomány a Várban

Kezmuvesseg(960x640).jpg (kézműves, )
Kezmuvesseg(960x640).jpg (kézműves, )

Egy új negyedszázad indulását ünnepli idén a Mesterségek Ünnepe rendezvénysorozat.

Kézművesség és hagyomány a mottó, amellyel idén 26. alkalommal népesült be a Budavári Palota és környéke a népművészet legkiválóbb mestereivel, a régi szakmák tradícióinak őrzőivel.

És persze négy napon át szól a fülbemászó muzsika, folk- és világzene, egymást váltották a színpadon az ország és olykor a világ legkülönbözőbb pontjairól érkezett néptáncegyüttesek, énekesek, zenészek.


(Fotó: Hír24)

Az idei program kiemelt témája: a régi, ritka mesterségek, mint például a papírmerítők, bútorfestők, a kályha- és kemenceépítők, kékfestők, a halászhálókötők, pintér, kötélverő vagy a szappanfőző. Műhelybemutatók, etnográfiai előadások is várták az érdeklődőket az Oroszlános Udvarban. Természetesen a közel 800 résztvevő mester között minden más szakma is képviselteti magát, így a résztvevők megtalálták a szemet gyönyörködtető hímzéseket, fonott kosarakat, kerámiákat, és megcsodálhatták idén is a szövés-fonás, kovácsolás vagy éppen a tojásdíszítés mestereit is. A legnagyobb sikerük idén is a tűzi kovácsoknak volt. A négynapos nyüzsgésben idén is van vendég ország, ezúttal Szlovénia vendégeskedik itt.

A látogatók betérhettek a Sajtudvarba is, ahol a magyarországi Sajtkészítők Céhének legkiválóbb mesterei mutatják be finomságaikat. És kóstoló is jutott mindenkinek, fogvájóra szúrt minifalatokkal elmerülhettek az ízekben is. És ha megtetszett valamelyik, rögtön meg is vehették, s hazamenekíthették a kedvenceket…

A tavalyi fesztiválon nagy siker volt a Tetőtől Talpig pályázat divatbemutatója, ahol a népművészeti elemeket a mai viseletbe legjobban integráló ruhákat tekinthették meg az érdeklődők. Idén másképp van jelen a viselet a Mesterségek Ünnepén. Most arra bíztatták a vendégeket, kutakodjanak a családi ereklyék között, s érkezzenek népviseletben, a legjobbaknak pedig értékes nyereményeket ígértek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik