Belföld

A belvárosban vonul hétvégén a Magyar Gárda

A három éve jogerősen feloszlatott Magyar Gárda szombaton tartja születésnapi rendezvényét a Hősök terén – írja a Népszava és a Népszabadság.

Az Amnesty International a lapnak azt írta, van törvényes megoldás a rendezvény megtartására, ha azt nem a feloszlatott szervezet kezdeményezi, hanem például egy magánszemély jelenti be, békés céllal. A rendőrség ilyenkor csak abban az esetben tilthatja meg az eseményt, ha az népképviseleti szervek vagy bíróságok zavartalan működését veszélyeztetné, vagy ha a közlekedés más útvonalon nem volna biztosítható. Hozzáteszik viszont, hogy a gárdatüntetés fontos próbája lehet a rendőrség munkájának. Ha ugyanis bármilyen formában megvalósul a közösség elleni izgatás vagy egyéb bűncselekmény, például mások jogainak és szabadságának korlátozása, akkor kötelesek közbeavatkozni, és szükség esetén a rendezvényt feloszlatni.

A jogvédő szervezet felhívta a figyelmet a társadalom, és a politikusok felelősségére is. Fontos, hogy ők kinyilvánítsák, hogy a mások etnikai alapú megbélyegzését és kirekesztését hirdető megmozdulások nem tekinthetők egy demokratikus jogállamban legitimnek. Különösen fontos lenne, hogy a kormány tagjai és más politikusok is egyértelműen és határozottan felszólalnának mindenféle előítéletes és uszító jellegű megnyilvánulás ellen – írta az Amnesty a Népszavának.

A Népszabadság azt írja, hogy nemzeti seregszemle elnevezésű rendezvényen veszik újra birtokba szélsőségesek a Hősök terét szombaton. Információik szerint a Kárpát Haza Őrei Mozgalom rendezésében emlékeznek meg a Magyar Gárda ötödik születésnapjára.

A Belügyminisztérium a lap érdeklődésére arról adott tájékoztatást, hogy az idén tavasszal egy magánszemély jelentett be a gyülekezési törvény hatálya alá eső rendezvényt a budapesti Hősök terére. A BRFK a rendezvény megtartását megtiltotta. A rendezvény szervezője azonban jogorvoslati kérelemmel élt, a bíróság pedig hatályon kívül helyezte a BRFK tiltó határozatát.

A Magyar Gárdát 2007. augusztus 25-én alakították meg. A szervezet a kezdetektől nagy vitákat váltott ki, már az alapítást antifasiszta demonstrációk kísérték. 2009. júliusában jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet a Fővárosi Ítélőtábla, mert felvonulásai sértették mások jogait és szabadságát, a konfliktusok feloldása helyett inkább szították azokat, és az erőszak veszélyét váltották ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik