Belföld

Áder: Nincs oldala a diktatúrának

Ma tartják Budapesten a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapját. A nemzetközi konferencián az államfő mondott beszédet. A Demokratikus Koalíció szerint a kormány méltatlan az emléknap megrendezésére.

A nap első eseménye a Terror Házánál tartott megemlékezés volt, ahol Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára mondott beszédet. A politikus szerint a kommunista és a náci elnyomó rendszerek megegyeztek abban, hogy semmibe vették az emberi élet és méltóság értékét, a szabadságot és az alapvető emberi jogokat, azokat az értékeket, amelyek nélkül ma elképzelhetetlen a közös Európa.

Még sokat kell tenni azért, hogy ez a felfogás ne csak a hivatalos állami megemlékezéseken legyen elfogadott, hanem a mindennapi gondolkodásban is – jelentette ki Rétvári, aki szerint törekedni kell arra, hogy Európában sehol ne legyen elfogadott olyan önkényuralmi jelképek viselése, amelyek nevében más országokban emberek tömegeit végezték ki és nyomorították meg.

A beszéd után a résztvevők gyertyát gyújtottak az áldozatok emlékére a múzeum előtt. A Parlamentben pedig a Szembesítés a múlttal című konferencián Áder János, Navracsics Tibor és minden résztvevő ország képviselője beszédet mond.

A totalitárius diktatúrák áldozatai európai emléknapját másodszor rendezik meg, az első megemlékezés helyszíne Varsó volt. Az emléknapot az 1939-es Molotov-Ribbentrop paktum aláírásának évfordulóján tartják.

DK: Orbán Magyarországa méltatlan az emléknap megrendezésére

Augusztus 23-án egy olyan ország lesz a házigazdája a totalitárius rendszerek ellen tiltakozó emléknapnak, amelynek parlamentjében szégyenszemre ott ülnek a volt nyilasok emlékét nyíltan és tudatosan megidéző szélsőjobboldal képviselői – írta közleményében a Demokratikus Koalíció.

A párt szerint egy olyan rezsim vezetői pózolnak az európai integráció és a demokrácia égisze alatt tartott rendezvényen, amelynek vezére immár minden szavával és tettével tagadja az európai értékrendet és az integrációt. Megbénították a hatalommegosztás alkotmányos rendszerét, szétzilálták a jogállamot, és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy kiiktassák a demokrácia legutolsó intézményét is: a nyílt és szabad választásokat – írta Debreczeni József, a párt alelnöke.

Áder: a szabadság, a partneri együttműködés és az önrendelkezés oldalán állunk

A köztársasági elnök szerint a diktatúrákkal szembenéző demokrataként nem elég azt mondani, hogy az áldozatok oldalán állunk, ki kell mondani azt is: elkötelezettek vagyunk a szabadság, a partneri együttműködés és az önrendelkezés mellett.

Az államfő erről a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából a Parlamentben tartott, Szembesítés a múlttal című nemzetközi konferencián beszélt. Kiemelte: az említett három érték nem véletlenül tartozik azok közé, amelyeket a diktatúrák elsőként igyekeznek felszámolni, ezért vigyázni kell, hogy azok minden generációnak követhető és követendő, azaz “életteli és megújítható” értékei maradjanak. Áder János hangsúlyozta azt is, nincs értelme baloldali vagy jobboldali diktatúrákról beszélni, az áldozatoknak ugyanis mindegy, hogy a szocializmus, a kommunizmus vagy a fasizmus nevében követnek el velük szemben embertelen tetteket.

Navracsics: Európa se tegyen különbséget nemzeti- és a nemzetközi szocializmus között

Nincs alapvető különbség a nemzeti- és a nemzetközi szocializmus között, azok ugyanis egyaránt szembeszállnak a szabad társadalommal – hangsúlyozta Navracsics Tibor. A miniszterelnök-helyettes az Országházban azt mondta: a közép-európai nemzeteknek a nemzetközi és a nemzetiszocializmus hasonlósága nem tudományos kérdés, hanem mindennapos tapasztalat, mindkettő ugyanazt a terrort, megalázást, önkényt és erőszakot használta országokkal, népekkel és osztályokkal szemben. “A szabadságról alkotott felfogásunk alapja, hogy ellenez mindenféle totalitarizmust. Ha nem tartunk ki e meggyőződés mellett, demokráciánk meggyengül” – tette hozzá.

Navracsics Tibor ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy az európai emberi jogi bíróság a közelmúltban elmarasztalta Magyarországot a kommunista diktatúra jelképeinek használatát tiltó szabályozás miatt. “A mi értelmezésünk szerint azonban ha Európa nem ellenzi szimbolikus módon is egyformán az összes totalitárius ideológiát, az megkérdőjelezheti demokratikus álláspontját” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik