Belföld

Diplomabotrány: rendkívüli ülés a TF-en

diploma (diploma, )
diploma (diploma, )

A hvg.hu szerint zárt ülésen legalizálnák a dékán lépéseit, miközben a rendőrség a kényszerítés gyanúját vizsgálja.

Viharos gyorsasággal rendkívüli kari tanácsülést hívtak össze a Semmelweis Egyetem Testnevelési Karán. Az egyik javasolt napirend Tóth Miklós dékán eljárásának utólagos, kari tanácsi határozattal történő igazolása, amellyel a dékán egy kormánypárti politikus gyermekének és két másik hallgatónak igazolt utólagosan krediteket – írja a lap. A hvg.hu úgy tudja, a hallgatók képviselői nem vesznek részt az ülésen, amelynek összehívását több résztvevő is szabályellenesnek tartja.

Csütörtökön Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora rövid közleményt adott ki a hvg.hu júliusi cikke nyomán elindított belső vizsgálat kiterjesztéséről. A portál információi szerint az ügyben a rendőrség a kényszerítés gyanúját vizsgálja, és az első tanúvallomásokat is begyűjtötte. A július közepén befolyással üzérkedés, közokirat-, illetve magánokirat hamisítás gyanújával született feljelentésről a hvg.hu számolt be július végén.

A feljelentés szerint Tóth Miklós dékán júniusban a kari adminisztráció ellenállását letörve, három hallgatónak összesen 21 jegyet igazolt le több egyetemi és felsőoktatási szabályt is megszegve azért, hogy közülük ketten egy hónappal később a diplomájukat is átvehessék.

Az SE rektora azonnali belső vizsgálatot rendelt el az ügyben. A fideszes Lasztovicza Jenő, akinek fia érintett azt mondta: a hvg.hu cikke szerinte „tele van hibás állításokkal”, és jogi lépéseket fontolgat a cikk miatt, mert az abban foglaltak közzétételét jogtalannak, méltánytalannak és etikátlannak tartja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik