Gazdaság

New York-i maraton

A Delta Air Lines is közvetlen New York-i járatot indít Budapestről, versenyre kényszerítve ezzel a Malévet, amely eddig egyedül repült ezen az útvonalon.

Május 9-én, azaz a győzelem napján (és nyilván a győzelem reményével) száll fel először az amerikai Delta Air Lines menetrend szerinti járata Ferihegyről New York felé. Beindul a verseny a két város közötti, átszállás nélküli légi összeköttetésben, amelyet már évek óta a magyar társaság tartott kézben. A Malév számára komoly kihívás lehet a Delta mostani színrelépése. Ezt a Figyelő által végzett „gyorsteszt” is jelzi: amikor lapunk próbafoglalást készíttetett két neves hazai utazási irodával egy nyár közepi, egyhetes New York-i útra, az amerikai cég árai rendre olcsóbbnak bizonyultak. A magyarok valószínűleg „rámozdultak” a lehetőségre, hiszen az utazási irodák kérdés nélkül is azonnal arra figyelmeztettek: már alig van a Delta-jegyekből.


New York-i maraton 1

PARTNERBŐL KIHÍVÓ. A Delta és a Malév 2001-ig gördülékeny partneri viszonyban volt, közösen értékesített jegyeket a New York-i járatra. A Sky Teamhez tartozó amerikaiak akkoriban a magyar partnert is szívesen látták volna a tagok között, a Malévnak azonban egy kormányhatározat szerint nemcsak szövetségest, de egyben tulajdonost is kellett keresnie. Mivel a Delta nem akart beszállni, a Sky Teamhez pedig a cseh CSA csatlakozott, az amerikai cég kivonult Budapestről, hogy a térségben Prágát támogassa. A Malév most a Oneworld szövetséghez csatlakozik, és a tagság jól jöhet a Deltával szemben is. A Oneworld tengerentúli meghatározó tagja ugyanis az American Airlines (AA), amely számos üzleti lehetőséget nyithat meg a Malév számára. A szövetségesek nemrég szerződést kötöttek, így 18 amerikai várost a korábbinál olcsóbb jegyekkel érhetnek el a Malévval utazók. „Reményeink szerint a Delta megjelenése fellendíti az Amerikába irányuló utazási kedvet, amelyből a Malév az AA-val kötött megállapodás segítségével profitálhat” – mondja Geiszl György gazdasági vezérigazgató-helyettes. Nagy szükség van erre a szerződésre, hiszen a Delta a hazai pályán, New Yorkból jó összeköttetéseket kínál az amerikai városokhoz. Egy másik probléma is megoldódott a nyári szezontól, a Malév ugyanis eddig – pont a Delta-kapcsolat örökségeként – az átszálló utasok szempontjából kedvezőtlen helyen szállt le New Yorkban. A társaság a napokban egy másik fogadóépületbe költözött, az AA járatok közelébe. A verseny azonban rendkívül éles lesz, mivel a Malév New York-i járatának kihasználtsága tavaly 74 százalékos volt (jobb mint az átlagos Malév-mutató), ám a jegyek 78 százalékát külföldön – jellemzően az Egyesült Államokban – kellett eladni. Ott pedig a Delta pozíciói erősek.

PRESZTÍZS ÉS VESZTESÉG. A Delta megjelenése ismét előtérbe helyezheti a Malév hosszú távú járatainak nyitott kérdéseit. A társaság veszteségéből a hosszú távú járatok alaposan kiveszik a részüket, az ezredforduló évében például a 10 milliárdos hiány felét emiatt szenvedte el a cég. Újra és újra felvetik a járatok megszüntetését, ebből azonban többnyire nem lesz semmi, különösen New York esetében nem. Milyen légitársaság az, amelyik nem repül New Yorkba? – teszik fel a kérdést a szakértők, az úti cél presztízsére utalva. Emellett azt is figyelembe kell venni, hogy az utasok jó része amerikai célpontok felé tart, és az európai nemzeti légitársaságok jó csatlakozást tudnak kínálni ehhez. „Főként a keleti és a mediterrán úti céljainkról számítunk jelentős forgalomra” – emeli ki Geiszl György.

A Malévnak jelenleg két hosszú távú repülésre alkalmas gépe van, ami szakértők szerint nem teszi lehetővé a gazdaságos üzemeltetést. Ehhez ugyanis legalább 5-6, hasonló repülőnek kellene lennie a flottában, a bővítésre viszont a magyar cég nem képes. A Boeing 767-esek még 1993-ban, a lízingterheket is számolva 250 millió dolláros beruházással érkeztek Ferihegyre. A Malév az egyik gép helyett jövő tavasztól újat lízingel. „Mivel újabb és nagyobb a gép, a lízingdíj és az üzemeltetés is drágább lesz, de a várható többletbevétel ezt ellensúlyozza” – érvel a vezérigazgató-helyettes. A szakmában a másik gép cseréjét is tényként kezelik, hivatalosan azonban csak őszig ígér döntést a cég.

A hosszú távú járatok üzleti problémáit a Malév azzal enyhítheti, ha nem egymaga értékesíti a jegyeket. Jó példa erre a kínai Hainan Airlinesszal közösen feltöltött pekingi járat, ahol a 270 férőhelyből csak legfeljebb 100-at értékesít a Malév, ugyanakkor az összes eladott jegyet tekintve tavaly 49 százalékos részesedést ért el. Kézenfekvő megoldás tehát hasonló tartalmú szerződést kötni az AA-val; erről már tárgyalnak a felek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik