Belföld

Nem metrózhatott a részegnek hitt rokkant

zemlényi zoltán (zemlényi zoltán)
zemlényi zoltán (zemlényi zoltán)

A férfi nehezen jár és beszél egy 27 évvel ezelőtti baleset miatt, ezért gondolták róla, hogy ittas, és nem engedték le a metróhoz – olvasható a BKV-figyelőn.

Zemlényi Zoltánt 27 évvel ezelőtt gázolta el egy autó az Oktogonnál. Az akkor 15 éves fiú egy hónapig feküdt kómában. Mikor magához tért, sem járni, sem beszélni nem tudott. Teljesen nem épült fel, így is orvosi csodának számít, hogy életben maradt. Azóta családot alapított, író lett. Hatalmas sikert aratott első könyvével, a Hoppárézimivel, melyben saját történetét dolgozta fel.

Facebook-oldalán számolt be arról, hogy múlt pénteken részegnek nézték, ezért nem szállhatott metróra. Azt mondták neki, hogy „önnek most nem kéne lemennie illuminált állapota miatt”. A férfit felháborította a BKV munkatársainak magatartása már csak azért is, mert ő egyáltalán nem fogyaszt alkoholt. „Illuminált embereknek tilos a BKV járművein utazni? – csak kérdezem, mert én már láttam részeget metrón” – írta a bejegyzésében. A 27 éve 100 százalékosan leszázalékolt írót így is sok rossz élmény éri, nehezen érthető beszéde és a járása miatt.

Végül nem tett panaszt.„Se időm, se energiám, se kedvem nincs ezzel foglalkozni, mert ha ezt az ellenőrt – teszem azt – kirúgják, vagy ha le is fejezik az összes főnökével együtt, sőt, ha emiatt az eset miatt ezentúl minden ellenőrt előzékenységre oktatnak, vagy bunkótlanítják a BKV-t, vagy bármi, attól ez még így marad. Az emberekben ez benne van. Valószínű, ennek az ellenőrnek is tele volt feszültséggel a napja, az élete mélyrepülésben, vagy egyszerűen csak rossz volt a világítás és emiatt nézett részegnek” – fogalmazott később közösségi oldalán.

A BKV-figyelőnek elmondta, főleg azért érte meglepetésként az eset, mert nagyon jó tapasztalatai voltak a BKV-sokkal. Hozzátette: „az eset intő példa lehet az ellenőröknek, hogy attól, hogy valaki másmilyen, nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik