Belföld

Büdzsévita utoljára

orszaggyules(210x140)(1).jpg (országgyűlés)
orszaggyules(210x140)(1).jpg (országgyűlés)

A képviselők utoljára tárgyalják a 2013-as költségvetést.

A jövő évi költségvetéshez benyújtott utolsó kormányzati módosításokat tárgyalhatja ma az Országgyűlés a végleges javaslat keddre tervezett elfogadása előtt. A képviselők emellett vitát kezdhetnek az alaptörvény harmadik módosításáról is, amely a sarkalatos törvények közé sorolná az új földtörvényt.

A Ház ülése a hagyományostól eltérő időpontban és menetben kezdődik. A napirend előtti felszólalások ezúttal a megszokottnál egy órával hamarabb, déltől hangozhatnak el, amit az interpellációs időszak helyett rögtön határozathozatalok követnek.

A parlamentnek két népi kezdeményezésről is döntenie kell: elsőként arról, hogy napirendre tűzik-e a szigetközi vízrendezést, majd a Magyarországi Lectorium Rosicrucianum Egyesület egyházként történő elismeréséről. A képviselők várhatóan csak ezután, 14 óra után mondhatják el interpellációkat, majd azonnali kérdéseiket és kérdéseiket.

Az Országgyűlés ezt követően több záróvitát is lefolytat, határozathozatal nélkül. Elsőként a kormány jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslata kerül terítékre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik