Belföld

30 fagyhalál – figyelmeztetik a kormányfőt

Harmincra nőtt a fagyhalál áldozatainak a száma.

Harmincra emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma. Tizenheten fűtetlen otthonukban és a szabad ég alatt haltak meg, tizenhárman pedig kórházba kerülésük után, mert már nem tudták megmenteni őket – tudatta az emberi jogokért küzdő Magyar Szociális Fórum.

A szervezet felhívta a kormányfő figyelmét arra, hogy az áldozatok többsége saját fűtetlen otthonában fagyott meg, mert nem volt mivel fűtenie. Az MSZF arra kérte a miniszterelnököt, hogy – ha megkésve is – mozgósítsa az állami szerveket az élet védelmében a fagyhalál ellen, és akadályozza meg a további veszteséget, mert a tendencia arra utal, hogy megismétlődhet az előző évek tragédiája: tavaly 330-an, tavalyelőtt pedig több mint 400-an fagytak meg.

Ha itt a tél, akkor törvényszerű a fagyhalál?

Ezt kérdezi a Jobbik, amely  csatlakozik a Magyar Szociális Fórum novemberben “Lélekmentés” néven meghirdetett kezdeményezéséhez.  A párt egyben emlékezteti a kormányt és Orbán Viktor miniszterelnököt arra a kijelentésére, mely szerint senkit nem hagynak az út szélén. A Jobbik felteszi a kérdést: ez a szegényekre, az önmagukról gondoskodni képtelen idős emberekre is vonatkozik-e, vagy csak azokra a kormány közeli érdekcsoportokra akik “hálájukkal” befolyásolhatják akár a 2014-es választások kimenetelét?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik