Belföld

Mégis bezárnak vasútvonalakat

vonat (vasút, )
vonat (vasút, )

December 9-én jön az új menetrend. Több polgármester is döbbenten vette észre, hogy egyszerűen megszüntették a vonatközlekedést a falujukban.

Se munkába, se iskolába, de még Veszprémbe sem lehet eljutni Szentgálról tömegközlekedéssel. Az új vasúti menetrendben ugyanis az eddigi 8 vonat után egy sem maradt, ami megállna a falu Mésztelep nevű részén. Az itt lakók arra panaszkodnak, hogy december 9-e után, ha ki akarnak mozdulni, akkor az egyetlen lehetőségük, ha autóba ülnek. A helyi Volán-társaság sem kényezteti el az ittenieket. Csak tanítási időben jön a busz. Akkor is csak reggel egy, és este vissza egy. És a buszmegállóig is vagy egy óra séta az út. A falu polgármestere, Istvánfalvi Sándor a Hír24-nek azt mondta, hogy esélyük sem volt arra, hogy esetleg lobbizzanak a MÁV-nál vagy a minisztériumnál, mert a döntés előtt meg sem kérdezték őket. „A legjobb tömegközlekedési eszköz, ha kézen fogják egymást, és egy tömegben indulnak abba az irányba, ahova menni akarnak” – mondja ironikusan a polgármester. Persze ha akarnak, akkor nézegethetnek száguldó vonatokat a pályaudvaron, mert naponta 8 is átrobog rajta. Csak nem áll meg.

Egy tucatból nulla

Kolontáron ugyanez a helyzet. Az iszapkatasztrófa miatt az elmúlt időben szinte minden párt fontos vezetője járt a faluban. Igaz, ők szolgálati kocsival jöttek. Ez ezentúl is csak így lehet. Tili Károly polgármester arra panaszkodik, hogy eddig naponta 10-12 vonat állt meg a faluban, mostantól azonban egy sem. A polgármester nem érti a dolgot. „Mitől olcsóbb, ha nem áll meg?” Amikor megtudta a döntést és elkezdett utánaérdeklődni, akkor az illetékesek azzal magyarázták a vonatközlekedés megszüntetését, hogy a párhuzamos közlekedést szeretnék felszámolni. Kolontáron ugyanis 42 busz áll meg napközben. Ha most megszűnik a vonat, akkor ez örökre így marad – mondja Tili Sándor. A polgármester szerint a sok politikusvizitnek egy haszna volt, most tudja, kihez kell fordulni. A Veszprém megyei közgyűlés elnökét kereste meg segítségért. Lasztovicza Jenő, aki a térség fideszes parlamenti képviselője is, azonban csak annyit ígért, hogy eljuttatja a problémát az illetékesekhez.


Fotó: MTI / Varga György

Csak menetrendet küldtek

A városlődiek is rosszul járnak. Csekényi István polgármester azt mondja, nagyon fifikásak voltak az illetékesek. Nem azt írták meg neki, hogy mostantól hány vonatnak mondhatnak búcsút a falubeliek, hanem csak simán küldtek egy menetrendet. „Abból kellett kitalálnunk, hogy akkor most mi lesz az itteni vonatközlekedéssel.”

A szomszédos Kislőd is elbúcsúzhat a vonattól december 9-e után. A faluban eddig szintén megállt 10-12 vonat naponta. Mostantól azonban egy sem marad. Somogyi Anna Mária, Kislőd polgármestere a Hír24-nek azt mondta, hogy ő júniusban jelezte először, nem lesz ez így jól. Akkor a többi között azt írta az illetékeseknek, hogy a faluban van egy európai hírű kalandpark, ahova évente csaknem 100 ezren járnak vonattal. Ha ez nincs, akkor a falu jelentős idegenforgalomtól esik el.

A MÁV illetékesei azonban azt javasolták neki, hogyha valóban ilyen sokan jönnek a kalandparkba, akkor szóljanak előre és kis pluszpénzért lefékez a vonat. Az emberek nem így járnak egy kalandparkba, hogy hetekkel előtte írnak egy kérvényt, hogy ugyan álljon már meg a vonat az úti céljuknál. Ha van vonat jönnek, ha nincs, nem jönnek – mondja a polgármester.

Most abban bízik az összes település, hogy mind a MÁV, mind pedig a minisztérium illetékesei meggondolják magukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik